Az egy évtizedes hagyománynak megfelelően idén is tehetségnapot szerveztek a Semmelweis Egyetemen a partner középiskolák diákjai számára a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program keretében. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén először kétnapos rendezvényt tartottak, melynek keretében a középiskolások 27 klinika, intézet és labor munkájával ismerkedhettek meg. A nyílt nap célja a legtehetségesebb diákok számára vonzóvá tenni az egyetemet – hangsúlyozta a megnyitón dr. Fekete György, a tehetséggondozó program elnöke.

A délelőtt folyamán az érdeklődők 10-15 fős csoportokban különböző klinikákra és intézetekbe látogattak el a Kerpel-programban részt vevő hallgatók vezetésével, ahol testközelből ismerhették meg a klinikák, intézetek munkáját és laborkísérletekben is részt vehettek. Vannak állandó intézetek, ahová minden évben ellátogatnak a diákok, de igyekeznek folyamatosan új helyeket is bevonni, megmutatva, milyen sokféle lehetőség, szakirány érhető el az egyetemen – hangsúlyozta Szluka Beáta, a tehetségprogram koordinátora. A Gyógyszerhatástani Intézetben például megismerhették a migrén mögött álló agyi folyamatokat, de egy sejtlabort is megnéztek, ahol lehetőség nyílt az ottani eszközök kipróbálására. Az Egészségtudományi Karon pedig az egészségtudományi szakmákkal, mint például az ápoló, dietetikus, gyógytornász, hang-, beszéd- és nyelésterapeuta, mentőtiszt, szülésznő, népegészségügyi ellenőr, védőnő ismerkedhettek meg. A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán dr. Barabás J. Imre, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika szívsebész rezidense a 3D modellekről tartott előadást a sebészeti eljárásokban.

Galéria

8kép

Szluka Beáta, a tehetségprogram koordinátora kiemelte, 2008 óta fogadnak középiskolásokat a tehetségnap keretein belül, az elmúlt években a partnerintézmények száma folyamatosan bővült, mára a Semmelweis Egyetem 30 partneriskolával áll szerződésben. A rendezvény első napján 250-en vettek részt az intézetlátogatásokon és a szakmai előadásokon, míg a második nap csaknem 200 diák érkezett az ország számos pontjáról a legkiválóbb vidéki és budapesti középiskoláiból – ismertette, hozzátéve, hogy a visszajelzések minden évben pozitívak, sok diák dönt a Semmelweis Egyetem mellett a nyílt nap programjainak hatására.

Dr. Fekete György, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program elnöke, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika professor emeritusa elmondta, a nyílt nap célja a legtehetségesebb diákok számára vonzóvá tenni az egyetemet. Hozzátette: a program részeként minden évben egy kiemelkedő oktatót kérnek fel a középiskolások érdeklődését felkeltő, egyúttal a Semmelweis Egyetem szellemiségét is képviselő előadásra. Idén dr. Alpár Alán rektorhelyettes, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi tanára „Iránytű a dzsungelhez: szorgalom, tehetség és odaadás a segíteni akarásért” címmel tartott előadást, a második napon pedig dr. Nagy Zoltán Zsolt, az ETK dékánja a szürkehályog műtéteket vette sorra az ókortól napjainkig.

A nap végén az érdeklődők személyesen is beszélgethettek az egyetemi életről a Kerpel-programban részt vevő hallgatókkal.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.