A Semmelweis Egyetem 2022/23-as tanévben indult speciális, felsőfokú posztgraduális képzésének első résztvevője volt dr. Torky Al Matrafi, aki előtte Budapesten szerzett orvosi diplomát. Az általános orvosi képzés utáni egy éves tréning lehetőséget biztosított számára, hogy hazájában, Szaúd-Arábiában folytathassa rezidens tanulmányait. A Semmelweis Egyetem készen áll arra, hogy kibővítse a képzést mindazon külföldi hallgatók számára, akik további klinikai rotációs évfolyammal szeretnék bővíteni tanulmányaikat.

A speciálisan kialakított program során a szaúdi dr. Torky Al Matrafi hat különböző szakterületen szerzett orvosi gyakorlatot 12 hónapon keresztül a Semmelweis Egyetem klinikáin. A program egyedülálló abban az értelemben, hogy lehetőséget biztosít a friss, nemzetközi orvostudományi diplomásoknak, hogy megszerezzék a szükséges képzést, amelyet kifejezetten saját hazájuk, vagy egy másik olyan ország kíván meg, ahol orvosi pályájukat szeretnék folytatni. Mivel dr. Al Matrafi Szaúd-Arábiában tervez továbbtanulni és kardiológiára specializálódni, felbecsülhetetlen értékűnek tartja a Budapesten szerzett tapasztalatait.

Dr. Torky Al Matrafi volt az első fiatal orvos, aki részt vehetett ebben a programban. Tekintettel arra, hogy a szaúd-arábiai oktatási rendszer meglehetősen eltér a magyartól (az előbbi 7, míg az utóbbi 6 évig tart), a Semmelweis Egyetem egy 12 hónapos gyakorlati képzést kínált számára, amely teljesítése után megkezdheti rezidens gyakorlatát Szaúd-Arábiában. Dr. Torky Al Matrafi kardiológus szeretne lenni, és már fel is vették a tekintélyes mekkai King Abdullah Medical City Kórházba, ahol először belgyógyászati szakirányt kell elvégeznie.

Kettős oka van, amiért Dr. Torky Al Matrafi úgy döntött, jelentkezik a programra.

A hatodik évben, a szakdolgozatom sikeres megvédése után rájöttem, hogy nagyszerű lehetőség lenne számomra, ha még egy évet Budapesten tölthetnék gyakorlaton, amit a rezidensprogramom részeként tartanak majd számon. Továbbá azon számos kiváló orvos felügyelete mellett szerettem volna folytatni a gyógyítást, akikkel az orvostanhallgató éveim alatt találkoztam. Igaz, elvégezhettem volna ezt a képzést hazámban is, de a Semmelweis Egyetem iránt érzett csodálatom és mély megbecsülésem volt a fő oka annak, hogy maradni akartam, és elkezdtem ezt a programot

– mondta. Dr. Torky Al Matrafi a program részleteiről is beszélt: „Azért, hogy ezt a programot a Szaúdi Egészségügyi Szakterületek Bizottsága elfogadja – mivel ők a felelős hatóság a rezidensprogramomért –, 6 különböző területen kellett gyakorlatot végeznem, és örömmel töltöttem el a 12 hónapot ezeken az osztályokon, ahol lehetőségem nyílt a betegellátásban és az invazív eljárásokban való aktív részvételre; kiváló orvosok mellett dolgoztam ezeken a klinikákon, akik gondot viseltek rám és támogattak, így készségeimet és tudásomat azáltal is fejlesztettem” – fogalmazott. Ennek érdekében a rezidens orvos 2-2 hónapot töltött a Szülészeti és Nőgyógyászati, az I. Sz. Gyermekgyógyászati, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai, a Belgyógyászati és Hematológiai, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati, a Gyermekgyógyászati, a Sürgősségi Orvostani Klinikán, valamint és az Intervenciós Radiológiai Osztályon.

Dr. Torky Al Matrafi elmondása szerint a képzés során jobban belelátott a különböző szakterületekbe, és megtanulta a nyomás alatti munkavégzést is. „A legfontosabb, hogy tapasztalatot szereztem, és felkészültem a rezidensprogramom következő éveire” – hangsúlyozta.

A program minden szükséges készséget és tapasztalatot biztosít a pályakezdő orvosok számára.

Úgy gondolom, hogy a posztgraduális képzés 12 hónapos gyakorlata segíthet a diplomás orvosoknak abban, hogy eldöntsék, milyen szakterületet válasszanak, részt vehetnek különböző invazív eljárásokban és a betegellátásban, ami nagyon fontos az önbizalmuk építéséhez, hiszen megtanítja nekik, hogyan gondolkozzanak orvosként és nem orvostan-hallgatóként

– tette hozzá. A fiatal orvos egyben csodálatát fejezte ki Budapest iránt, amelyet különlegesnek talál, hiszen rengeteg barátot és emléket szerzett itt. „Nagyon nehéz volt elhagyni a várost, miután annyi évet ott éltem. Egyszer így fogalmaztam: mindig a Duna folyik majd az ereimben.”

Dr. Torky Al Matrafi megtiszteltetésnek érzi, hogy ő volt az első résztvevő, és köszönetét fejezte ki a program szervezői felé. „Felejthetetlen élmény volt, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki sikeressé tette a képzésemet, különösen azoknak a nagyszerű professzoroknak és konzulenseknek, akik a gyakorlatomat irányították. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Pop Marcelnek és a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága munkatársainak a program megszervezéséért” – zárta gondolatait.

Az egyénileg kialakított program sikerének köszönhetően az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága készen áll a Semmelweis Egyetemen végzett külföldi hallgatók tanulmányainak segítésére, akik személyre szabott klinikai rotációban szeretnék bővíteni képzésüket. Bővebb információt az international@semmelweis.hu címen kaphatnak az érdeklődők.

 

Sánta Mária
Fotó: Dr. Torky Al Matrafi