A GrandOptom Hungary 2023 konferencia levezető elnöke dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Szemészeti Klinika igazgatója volt, a meghívott díszvendégek között pedig a Semmelweis Egyetem több munkatársa is szerepelt.

2023. június 18-án a GrandVision Kft. első alkalommal rendezte meg a GrandOptom Hungary 2023 optometrista konferenciáját a Hotel Héliában. A rendezvény nemcsak a GrandVision szakemberei előtt, hanem minden kolléga és a leendő optometristák, így a Semmelweis Egyetem hallgatói számára is nyitott volt.

A konferencia levezető elnöke és egyik meghívott díszvendége dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója volt. A további meghívott díszvendégek között az egyetem munkatársai közül szerepelt dr. Kovács Illés, a klinika egyetemi docense, a Szemészeti Klinikai Ismeretek Tanszék tanszékvezetője; dr. Végh Mihály, a tanszék egyetemi docense; dr. Tapasztó Beáta szakorvos, a tanszék mestertanára, valamint Réz Kata, a tanszék mestertanára is.

A megnyitón átadták a konferencia emlékplakettjét azoknak a meghívott díszvendégeknek, akiknek nagyon sokat köszönhetett és köszönhet a szakma, legyen szó tanulásról, szakmai fejlődésről vagy mentorálásról. A konferencia első részében Bártfai Erika Mária a nemzetközi szintű optometrista tevékenységről adott elő. A nemzetközi kitekintések után Kugelmann Dávid ismertette az optometristák hazai eszközhasználatáról szóló kutatásának eredményeit. Több előadó hangsúlyozta a gyermek-látásproblémák felismerésének és megelőzésének fontosságát. Varga Katalin, a Máltai Szeretetszolgálat szűrőprogramján belül végzett gyermek szemészeti szűrővizsgálatok kapcsán az optometristák felelősségvállalására biztatta kollégáit. A szakemberek ilyen szerepének jelentőségét Riczu Zsanett a gyermekek fénytörési hibáinak felismeréséről és a szülők felvilágosításának fontosságáról szóló előadásában is megerősítette. 

A szakemberek nemcsak a pácienseik, hanem az optometrista szakma felé is felelősséggel tartoznak – hívta fel a figyelmet myopia-kontrollról szóló előadásában Erdélyi Gabriella. Mint rámutatott, ez az a terület, amiben a teljes szakma összefogására szükség van, hiszen minden szakember társadalmi felelőssége a látással kapcsolatos edukáció. Berki Viktor egy, a jelenkorunk felnőtt generációjára jellemző problémát, a monitor előtti munkavégzés során tapasztalt panaszok témáját dolgozta fel előadásában, rávilágítva a lehetséges ok-okozati összefüggésekre is. Dömötör Dóra Vision Therapy-ról, míg Fabrizio Bonci a neuro-optometriáról tartott prezentációt.  

Zárásként a technológiai fejlődés optometriára tett hatásairól esett szó. Márton Dávid, a GrandVision optometrista trénere a GrandVision Teleoptometria Programjáról és az abban rejlő lehetőségekről, tapasztalatokról adott elő. Hans Torvald norvég optometrista a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence – AI) és az optometria lehetséges kapcsolatáról beszélt, hangsúlyozva, hogy nem félni kell az AI-tól. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az optometristáknak maguknak kell megtanítaniuk a gépet arra, hogyan tudja a munkájukat segíteni.

„Számomra különösen jó volt látni, az ötlet megszületése után, hogyan állt össze végül  a konferencia. Külön öröm, hogy a kollégák pillanatok alatt lecsaptak a lehetőségre és jelentkeztek előadónak. Azt is üdítő volt megtapasztalni, ahogy egy komoly, szakmailag elkötelezett csoport segített összeállítani az esemény szakmai gerincét. Minden csoporttag más-más piaci területen érdekelt, mégis önzetlen odaadással vették ki a részüket a megvalósításban” – fogalmazott Szilvási Gábor, a GrandVision HR igazgatója

A konferencia regisztrációs díjaiból befolyt összeget, a GrandVision teljes egészében jótékony célra fordítja. A résztvevők a rendezvényen kiválaszthatták, hogy a MOI, a MOOSZ és a GrandVision által támogatott alapítványok közül melyiknek szánják a befizetett összeget.

Szöveg és fotó: GrandVision Hungary Kft.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.