Együtt képesek vagyunk jobbá tenni a nehéz időket is – hangzott el az adományozók részéről a közel 24,5 millió forintnyi gyorsteszt átadásakor.

Bár a koronavírus járvány már lecsengőben van, de a járványszezonnak nincs vége, a COVID mellett influenza és az RSV vírus is fertőz. Ezért továbbra is hasznát látjuk az újonnan kapott COVID-gyorsteszteknek, mert nem árt tudni, hogy a még nagy számban érkező, felső légúti tüneteket mutató betegek közül ki covidos és kinek van más problémája, mivel az előbbieket változatlanul egy külön osztályon helyezik el – jelentette ki dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Klinikai Központ elnöke, amikor átvette az Extreme Digital-eMAG Kft., a Diagpro Kft. és az Adob Kft. által felajánlott adományt az egyetem Sürgősségi Orvostani Klinika sürgősségi betegellátó osztálya előtt. A három cég ugyanis mintegy 62 108 darab gyorstesztet adományozott a Semmelweis Egyetemnek mintegy 24,453 millió forint értékben.

Fukszius Ágnes, az eMAG Kft. kereskedelmi igazgatója, Gelencsér Katalin, a Diagpro Kft. képviselője, Dobay Attila, az Adob Kft. képviselője és dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának igazgatója az adomány átadásakor.

Szavai szerint szerencsére nem sok az új COVID-fertőzött beteg, már nincsenek annyira jellegzetes tünetei sem a fertőzésnek, mint a korábbi járványhullámok idején, és súlyos esetet sem kellett ellátniuk az utóbbi időben az egyetem orvosainak.

Viszont továbbra is komoly kockázatot jelent a nagyon idősekre, illetve a krónikus betegekre, ezért is fontos a fertőzöttek elkülönítése, illetve az, hogy a kockázati csoportokba tartozók legyenek beoltva, azaz legalább egy teljes oltási sort kapjanak meg

– jelentette ki dr. Szabó Attila, hozzátéve, hogy sajnos eléggé megcsappant az oltásokra jelentkezők száma. Úgy véli, továbbra is érdemes meggondolni a védőoltás felvételét azoknak, akik idős vagy krónikus beteg, illetve oltatlan személyek környezetében élnek.

Fukszius Ágnes, az eMAG Kft. kereskedelmi igazgatója és dr. Szabó Attila

Az azonban bizonyos, hogy a COVID is velünk marad, mint az influenza, és az egyéb légúti betegségek, és ezért a szűrés is fontos – tette hozzá a rektorhelyettes. Megemlítette azt is, hogy a koronavírus mellett az influenza és az RSV kimutatására használ még gyorsteszteket az egyetemi betegellátás, az egyéb fertőzéseknél azonban már PCR-vizsgálatot kell végezni, ezzel egyszerre több légúti vírus is kiszűrhető. A COVID-járvány alatt egyébként több, mint 20 ezer beteget láttunk el – mintegy 12 ezer fekvőbeteget, több mint 9 ezer járóbeteget –, beadtunk mintegy 545,5 ezer védőoltást, milliós nagyságrendben teszteltünk – idézte fel az elmúlt években elvégzett ellátás nagyságrendjét dr. Szabó Attila.

Az adományunkkal azt üzenjük, hogy a közösség érdekei mindannyiunk számára egyformán fontosak. Együtt képesek vagyunk jobbá tenni a nehéz időket is – mondta honlapunknak Fukszius Ágnes, a cég a kereskedelmi igazgatója. Az eMAG a megelőző járványhullámok alatt is rendszeresen támogatta a koronavírus elleni küzdelmet, és ezt a jövőben is folytatni kívánják.

Gelencsér Katalin, a Diagpro Kft. képviselője és dr. Szabó Attila

A Diagpro a COVID-járvány kezdetétől számos alapítvány munkáját támogatta, ahogyan az orosz-ukrán háború kitörése után is gyorsteszteket vittek a határra a menekültek ellátását elősegítendő, és továbbra is fontosnak tartjuk, hogy segítsük az egyetemi orvosok munkáját – hangsúlyozta Gelencsér Katalin a cég képviseletében az adomány átadásakor.

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.