Alumni-interjúsorozatunk harmadik részében dr. Merkely Gergőt, az amerikai Harvard Egyetem ortopédiai osztályának rezidensét kérdeztük.

A Semmelweis Egyetemen töltött éveiből mire emlékszik vissza a legszívesebben?

Számomra mindig is a társaság, a barátok, és a mentorok tették felejthetetlenné az egyetemet. Örömmel gondolok vissza a velük töltött időre, a harmadéves nyári gyakorlatomat pedig soha nem felejtem el: ekkor ismerkedtem meg a feleségemmel.

Hogyan alakult a karrierje a Semmelweis után?

Már egyetemi éveim alatt is nagyon élveztem a kutatást és volt szerencsém előadni a Tudományos Diákkori Konferencián (TDK), az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) és nemzetközi konferenciákon is. Ez a fajta érdeklődés vezetett odáig, hogy a PhD-képzés mellett döntöttem. Témavezetőm dr. Hangody László professzor, a Traumatológiai Tanszék tanszékvezetője volt, akitől rengeteget tanultam. Ezt követően az első két évben osztályos orvosként dolgoztam az Uzsoki Utcai Kórház Ortopéd Traumatológia Osztályán, majd a Rosztoczy Foundation támogatásával sikerült bekerülnöm a Brigham and Women’s Hospital, Harvard Medical School, Ortopéd Osztályára, ahol visiting PhD fellow-ként dolgoztam dr. Minas Tom és dr. Gomoll Andreas felügyelete alatt. Ezt követően postdoctoral fellow lettem dr. Lattermann Christian laborjában, majd 2021-ben előléptettek tanársegéddé a Harvard Medical Schoolban és volt szerencsém vezetni dr. Lattermann Sport Medicina laborját. 2022-ben felvételt nyertem a Harvard Combined Orthopaedic Residenciaba, ami hatalmas megtiszteltetés, hiszen én vagyok az első kelet-közép-európai, aki bekerült ebbe a programba.

A jövőben inkább kutatóként, vagy klinikusként képzeli el magát?

A Semmelweis Egyetem, és a Harvard Egyetem is olyan orvosokat képez, akik a betegellátás jelenét és jövőjét is szolgálják. Ehhez a klinikum mellett kutatásra is elengedhetetlen szükség van. Épp ezért jelenleg is mind a kettőt csinálom és a jövőben is folytatni tervezem ezeket.

Kutatásai során melyik területre fókuszál?

A kutatási területem a sportmedicina, ennek is az ízületi porcfelszín rekonstrukcióval, komplex térdrekonstrukcióval kapcsolatos része, valamint a professzionális atléták sérüléseinek megelőzése  mesterséges intelligencia mozgásanalízis segítségével. Érdekes projektünk az osteocondralis allograftok fejlesztése. Ez egy porcpótló eljárás, ahol a kadaverből kivett graftot transzplantáljuk 14 napos tárolás után. Célunk a tárolás fejlesztése, amihez módosítottuk a tárolási médiumot, és egy bioreaktor segítségével olyan nyomást fejtettünk ki a graftokra, mint ami a  járáskor éri őket. Ez hosszabb tárolást tett lehetővé, illetve jobb minőségű graftokat eredményezett.

A másik projektem a mesterséges intelligencia alapú mozgásanalízis. Ez egy kollaboráció a Harvard Egyetem és az Argus Cognitive cég között. Kifejlesztettünk egy olyan szoftvert, ami különböző mérkőzések videóin analizálja a játékosok mozgását, a videó alapján pedig azonosít bizonyos sérüléseket, mint például az elülső keresztszalag szakadását. A következő célunk, hogy olyan patológiás mozgásformákat azonosítsunk, amelyek sérüléshez vezethetnek. Azok a játékosok, akiknek például fáradtság miatt ilyen mozgásuk alakul ki mérkőzés közben, terápiában részesülhetnek, így a komolyabb sérülések is megelőzhetővé válhatnak. 

Semmelweises életéből mi segítette leginkább a jelenlegi sikerei elérésében?

A Semmelweis Egyetem megtanított arra, hogy egy orvos folyamatosan képzi magát és napról-napra fejlődik. Fejlődünk az egyetemen, a rezidensi, majd a szakorvosi évek során is. Mindezt azért tesszük, hogy a legmagasabb szintű ellátást tudjuk biztosítani a betegeink számára. Az egyetem megkövetelte tőlünk ezt a hozzáállást, ami később is sokat segített.

A sikereim elérésében emellett a legnagyobb szerepe a családomnak van. Nagyon hálás vagyok nekik, folyamatos támogatásuk nélkül nem juthattam volna idáig.

Milyen tanácsot adna a Semmelweis Egyetem mostani hallgatóinak?

Merjenek nagyot álmodni! Ám álmodni sajnos nem elég, tenni is kell érte. Amikor megtalálták mi az, amit szeretnének elérni az életükben, akkor ne engedjék el, dolgozzanak a céljukért minden nap! Ez a fajta munkamorál messzire visz. Ha bármit tanultam az eddigi életem során az az, hogy minden lehetséges csak meg kell dolgozni érte.

Alumni Igazgatóság
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.