Miért döntött a Semmelweis Egyetem mellett?
Budapest volt az elsődleges választásom, habár szokatlan utat jártam be. A Német Demokratikus Köztársaságban nőttem fel, és mindez pár évvel az újraegyesítés után történt. Emlékszem, hogy számos neves nyugat-német egyetemet hívtam fel, de gyakran azt a kérdést szegezték nekem, hogy miért nem maradok inkább keleten.
Budapest teljesen más volt. Itt az számított, hogy eleget tudok-e tenni a tanulmányi kötelezettségeimnek, amit kifejezetten meritokratikusnak találtam. Orvoscsaládból származom, így az első évek tananyaga ismerős volt számomra, mivel hasonlított az otthon megreformált orvosképzés hagyományaihoz.
Budapestet elbűvölőnek találtam. A rendszerváltás után Magyarország alapvető politikai átalakuláson ment át. Sajnos soha nem tanultam meg annyira magyarul, hogy hogy igazán mély beszélgetésekben vegyek részt, de ettől függetlenül éreztem a kapcsolódást azokhoz az emberekhez, akiknek az életútját hasonlóképp átírta a történelem, mint az NDK-ban felnövekvőkét.
A Semmelweisen magasak voltak az elvárások. A tananyag hatalmas volt, és Budapest talán az egyik legfontosabb készséget tanította meg számomra: hogy hogyan kell tanulni. Elsajátítottam, hogyan lehet egy ijesztő mennyiségű tudást kezelhetővé szelídíteni.
Amikor később a müncheni Lajos-Miksa Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, különösen akkor, amikor a szóbeli vizsgák ismét központi szerepet kaptak az állami záróvizsgán, valami olyat tapasztaltam, ami nagyon ismerős volt a budapesti éveimből: ott álltam a vizsgáztatók előtt, rendszereznem kellett a tudásomat, összefüggéseket kellett felállítanom, valamint el kellett magyaráznom a gondolatmenetemet. Ekkor jöttem rá, hogy a Semmelweisen tartott bemutatók, az ott letett kollokviumok és szigorlatok nem csupán ténybeli ismeretekkel ruháztak fel.
Persze nem szeretném romantizálni azt a terhelést, aminek ki voltunk téve. A Budapesten töltött két évem alatt egy alkalommal szalmonellafertőzést kaptam, mégis meg kellett birkóznom a vizsgáimmal. De a Semmelweis fegyelemre és összeszedettségre tanított, és önbizalmat adott az a felismerés, hogy még az összetett problémák is részekre bonthatóak és kezelhetőek.
Emlékszik-e nagy hatású tanárra vagy mentorra?
Rögtön dr. Szél Ágoston professzor ugrik be. Anatómia szemináriumot tartott, később tanszékvezető és rektor lett. Az egyetemi és tudományos előmenetele ellenére sem gondolta kevésbé fontosnak az alapképzésben nyújtott oktatást. Ma, amikor már én oktatok vagy témavezető vagyok, az ő példáját próbálom követni. Dr. Szél Ágoston bizonyította, hogy az ambiciózus tudományos karrier és az elkötelezett oktatói lét nem zárják ki egymást.
De van egy ennél személyesebb oka is annak, hogy a Semmelweis fontos helyet tölt be a szívemben. Jövendőbeli feleségemet, Anát a szemináriumi csoportomban ismertem meg, és azóta vállt vállnak vetve járjuk a személyes és szakmai életutunkat.
Feltűnt az is, hogy milyen messzire eljut a Semmelweis-közösség hatása. A világ számos pontján találkoztam szakmabeliekkel, akikről kiderült, hogy szintén Budapesten tanultak. Még így, három évtizeddel később is váratlan helyeken bukkanok Budapest nyomaira.
Fel tud idézni olyan konkrét emléket vagy élményt az orvosképzéséből, ami a pszichiátria irányába terelte?
A jelek már kezdettől ott voltak. Még mindig megvan a leckekönyvem, és utólag fedeztem fel, hogy az orvosi pszichológia és szociológia tantárgyakból szereztem a legjobb jegyeket. Ezek inkább kisebb tárgyak voltak a kurrikulumban, engem viszont lenyűgöztek és az oktatóktól is rengeteg bátorítást kaptam.
Később, a klinikai képzésem során ismertem fel, hogy szeretek többet megtudni a páciensek élettörténetéről, a tüneteknél mélyrehatóbban megismerni őket, többek között azt is, hogy honnan származnak, min mentek keresztül, és ez hogyan hathatott a kórképükre. A pszichiátria lehetővé tette számomra, hogy jobban elmerüljek ezekben a kérdésekben.
Egyik este, amikor rezidensként először voltam a Zürichi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján éjjeli műszakos, belém hasított a felismerés, hogy egy 300 ágyas klinikáért felelek. Az éjszaka során visszaemlékeztem Budapestre – a Semmelweis Egyetem a kezdetektől arra tanított, hogy egy elsőre nyomasztó helyzetet is lehet szisztematikus megközelítéssel kezelni.
Sok fiatal orvos habozik, hogy egy viszonylag szűk szakterületre specializálódjon-e. Mi győzte meg Önt arról, hogy a törvényszéki pszichiátria a megfelelő irány az Ön számára?
Lenyűgözött az orvostudomány, a pszichiátria és a jog találkozása a törvényszéki pszichiátriában. Még akkor is, ha valaki súlyos bűncselekményt követ el, a pszichiáter feladata nem az, hogy eldöntse, az illető „gonosz-e”. Mi más kérdéseket teszünk fel: fennáll-e mentális rendellenesség? Befolyásolta-e ez az illető viselkedését, és mit lehet felelősséggel mondani a jövőbeli kockázatokról? Változtathat-e ezen a kezelés? Mennyire lehetünk képesek megjósolni, hogy mit fog tenni egy másik ember?
Mindig is élveztem ezt a tudományágak közötti átjárást. Pályafutásom során Svájcban szociális és igazságügyi pszichiátriával foglalkoztam, pszichiátriai szakértői tevékenységet végeztem, valamint egy ideig vendégkutatóként dolgoztam a New York-i Columbia Egyetemen, mielőtt a Berni Egyetem igazságügyi pszichiátriai tanszékének egyetemi tanára és tanszékvezetője lettem. Ez a tudományközi megközelítés vezetett egyetemi munkám során a mesterséges intelligencia, a digitális mentális egészség, a geopszichiátria, valamint utóbbi időben a sportpszichiátria területére.
Az élvonalbeli sportolókkal és szervezetekkel – köztük a Nemzetközi Kerékpáros-szövetséggel és a Swiss Cyclinggal – való együttműködés felkeltette az érdeklődésemet a páciensek életében jelentkező olyan átmeneti időszakok iránt, mint a sérülés, a felépülés és a visszavonulás. A kiemelkedő fizikai teljesítmény senkit sem véd meg a mentális betegségektől. A hatékony pszichiátriai ellátás biztosításához elengedhetetlen az élsport sajátos kihívásainak és valós körülményeinek megértése. Ahelyett, hogy csupán a szokásos klinikai modelleket igazítanánk ehhez a közeghez, elengedhetetlen, hogy a szakmai megközelítésünket az élsportolók konkrét igényeihez adaptáljuk.
Ön a geopszichiátria nevű, kialakulóban lévő tudományterületen tevékenykedik. Elmagyarázná, mit takar ez a fogalom, és hogy miért fontos manapság?
Az orvostudományban figyelembe kell vennünk a genetikát, a neurobiológiát, az egyéni pszichológiát és az egyén társas környezetét. A környezet azonban túlmutat a családon, a munkahelyen és a lakóhelyen. A háború, a migráció, a gazdasági egyenlőtlenség, a klímaváltozás és az erőforrásokhoz való hozzáférés végső soron bárki mentális egészségét befolyásolhatják. A geopszichiátria ezt a biopszichoszociális modellt alkalmazza makroszinten.
A szociálpszichiátriai területen végzett korábbi munkám, amelynek keretében függőséggel és kettős diagnózissal küzdő emberekkel foglalkoztam, majd a későbbiekben a törvényszéki pszichiátriai területen, illetve a fogva tartott bevándorlókkal kapcsolatos tapasztalataim egyre inkább felkeltették az érdeklődésemet ezek iránt a kontextuális tényezők iránt. Lenyűgözőnek tartom, hogy a szakorvosok Buenos Airesben, Kairóban, Új-Delhiben, Sanghajban vagy Bernben ugyanazokkal a rendellenességekkel találkoznak, annak ellenére, hogy azok kialakulásának körülményei és az ellátás helyszíne alapvetően eltérőek lehetnek.
Mindez hozzájárult a Nemzetközi Geopszichiátriai Intézet megalapításához. A berni egyetemi műhelyből kinőtt intézet ma már világszerte összeköti a szakembereket és az együttműködő központokat.
Ha visszatekint eddigi pályájára, mely eredményekre, munkáira a legbüszkébb?
Egy egyetemi karrier kívülről nézve viszonylag könnyen mérhető. 30 évesen vezető orvos lettem, 36 évesen pedig egyetemi tanár. Leginkább azonban arra vagyok büszke, hogy azok az emberek, akiknek a témavezetője lehettem, saját erejükből érvényesültek, független kutatókká váltak, és maguk is egyetemi tanári kinevezést szereztek. Számomra ez az egyik legjelentősebb formája az akadémiai hatásgyakorlásnak: a tudás és az ötletek továbbadása az embereken keresztül.
A további eredményeim azért töltenek el büszkeséggel, mert bizonyítják, hogy az egyetemen végzett munka kiterjedhet az akadémiai környezet határain túlra is. Például a szerhasználati rendellenességekkel kapcsolatos kutatásunk hozzájárult a Svájci Szövetségi Bíróság joggyakorlatának alapvető változásaihoz 2019-ben. Sok éven át a függőségi zavarokkal küzdőket a munkaképesség-csökkenés vizsgálata során másképp kezelték, mint a többi pszichiátriai rendellenességgel küzdő beteget. A végső soron legfontosabbnak bizonyult cikkek egy része nem nagy hatású nemzetközi orvosi folyóiratokban jelent meg, hanem svájci jogi folyóiratokban, így jutva el ahhoz a közönséghez, amely képes volt megváltoztatni a fennálló gyakorlatot.
A közelmúltban, a Svájci Szövetségi Bizottság az Orvosi Szakvéleményezés Minőségbiztosításáért elnökeként tanúja lehettem egy hasonló folyamatnak intézményi szinten, ahol az orvosi szakvélemények minőségével kapcsolatos kérdések végül a svájci parlament elé kerültek.
Szintén fontos szál a szakmai életutamban a nyitottság a korai stádiumú fejlesztésekben rejlő lehetőségek kihasználására, például egy 2007. évi, a kezelésrezisztens depresszió ismételt ketamin-kezeléséről szóló doktori kutatástól kezdve egészen addig, hogy 2023 elején az első orvosi csoportok közé tartoztunk, amelyek foglalkoztak a generatív mesterséges intelligencia alapú csevegőrobotok működésével és azok következményeivel.
Zs. Tóth Anna – Nemzetközi Kapcsolatok és Alumni Igazgatóság
Fordítás: Dőtsch Judit
Fotó: Michael Liebrenz
