Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. november 28.
543542 Összes oltás
A Semmelweis Egyetem és az Állami Számvevőszék közötti együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény vezetője június 20-án Budapesten. Az évszázados hagyományokra visszatekintő szervezetek célja a pénzügyi- és egészségtudatosság minél szélesebb körben történő terjesztése.

Kiss Beatrix, az Állami Számvevőszék hasznosulási és kommunikációs vezetője elmondta, hogy a szervezet számára különösen fontosak a tudományos együttműködések, ezek a kapcsolatok is hozzájárulnak ugyanis egy társadalmi szintű szakmai-tudományos dialógus létrejöttéhez. A mostani megállapodás értelmében a felek képzési és tudományos háttértámogatást nyújthatnak egymás munkájához – tette hozzá.

Dr. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervének partneri hálózata a több mint 250 éves tradíciókkal rendelkező orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézménnyel bővül. Kiemelte: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése a számvevőszék társadalmi felelősségvállalásának kiemelt területe. Az utóbbi időszakban a koronavírus-világjárvány erőteljesen rámutatott arra, hogy az egyén pénzügyi lehetőségei miként függnek össze az egészségügyi helyzetével. „A számvevőszék is felismerte, hogy a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítésén túl szükség van az állampolgárok egészségtudatosságának fejlesztésére is, nem csak az egészségük, hanem a pénztárcájuk érdekében is” – húzta alá, hozzátéve: az egészség az elmúlt időszakban szinte mindenki számára felértékelődött, az emberek többsége fokozottabban foglalkozott annak megőrzésével. „Éppen ezért gondolom most különösen fontosnak, hogy hiteles, validált információkkal segítsük a lakosságot abban, hogy olyan döntéseket hozhassanak az emberek az egészségük megóvása érdekében, amelyek a pénzügyi biztonságukat sem veszélyeztetik” – hangsúlyozta az elnök. Mindezek támogatása érdekében a két intézmény a tervek szerint egy szabadon választható tantárgyat hoz létre a pénzügyi- és egészségtudatosság témában, amely a Semmelweis Egyetem valamennyi karán és évfolyamán elérhető lesz. A hallgatók ennek keretén belül pénzügyi és közpénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, továbbá azon ellenőrzések tapasztalatait is megtanulhatják, amelyeket az Állami Számvevőszék végez.

Az eseményen dr. Merkely Béla kiemelte: a Semmelweis Egyetemnek kiemelten fontos az egészség megőrzését, az egészségtudatosságot, a prevenciót középpontba helyező szemléletformálás, csak úgy, mint a lakosság tájékoztatása ezekben a témákban.

A Semmelweis Egyetemet – mint az ország és a régió vezető orvos- és egészségtudományi intézményét – és az Állami Számvevőszéket – mint szintén évszázados hagyományokra visszatekintő, vezető pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervet – összeköti a társadalmi felelősségvállalás, a jövő nemzedéke iránti elkötelezettség. Nagy öröm számomra, hogy együttműködési megállapodásunk alapján több területen is közösen dolgozhatunk a célok megvalósításában

– fogalmazott. Az egyetem rektora szintén kiemelte, hogy az együttműködés keretében kidolgozzák majd egy új, a pénzügyi- és egészségtudatosságot a középpontba helyező tantárgy tematikáját is. 

A jó példával való elöljárás az egyetem hitvallásához tartozik, ennek pedig egyik legfontosabb eleme a megelőzés-fókuszú szemléletformálás. Az oktatási intézmény feladata, hogy a hallgatóit felkészítse arra, miként tudják a preventív szemléletű információkat minél hatékonyabban átadni a betegeik számára – hívta fel a figyelmet. „Az egészség, mint a legfontosabb értékünk elhanyagolása a legdrágább, míg a prevenciónál, a megelőzésnél hosszú távon nincs semmi, ami olcsóbb vagy kifizetődőbb lenne. A várható, egészségben eltöltött időtartam nagyon is függ attól, hogy mennyire vagyunk tudatosak a testmozgásban, a táplálkozásban, az életmódunkban, mennyit tudunk a betegségek eredetéről” – fűzte hozzá dr. Merkely Béla. Hozzátette: a tudatosság mind az egészség, mind pedig a pénzügyek esetében kiemelt jelentőséggel bír. Mindkét területen különösen fontos szerep jut a hiteles forrásból származó információknak és a kapcsolódó megfelelő tudásnak, ehhez pedig lakossági edukációra van szükség.  A cél, hogy az együttműködő szervezetek közös erőfeszítései útján a tudatosság mindkét területen minél inkább beépüljön az emberek hétköznapjaiba – mutatott rá.

Galéria

3kép

Barta Ágnes

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.