Fél év alatt tizenhárom sikeres HIPEC (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy) kezelést végeztek el a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Baross utcai részlegén, együttműködésben a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikával, valamint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikával. A három egyetemi klinika szakembereiből álló csapat a kombinált terápiával súlyos állapotú daganatos betegeken segít: sikeresen alkalmazták már a kezelést 29 és 72 év közötti nőknél és egy harmincas éveiben járó férfinél is. Az előrehaladott, hashártyai szóródással járó daganatos betegek kezelésére kifejlesztett módszer hatékonyan alkalmazható egyes esetekben a legmagasabb halálozással járó nőgyógyászati daganattípus, a petefészekrák terápiája során és a féregnyúlványból („vakbél”) kiinduló daganatos elváltozások esetében. Cikkünkben az orvosok mellett két érintett beteg is megosztja tapasztalatait.

„Az elmúlt fél év tapasztalatai megerősítették, hogy a kiterjesztett hasüregi műtét (CRS) és a magas hőmérsékletű hasüregi kemoterápia (HIPEC) kombinációjából álló összetett terápiát sikeresen és folyamatosan tudjuk alkalmazni azon betegek kezelésében, ahol a nemzetközi szakirodalom alapján kedvező hatását várhatjuk. Ehhez pedig elengedhetetlen az a példátlan összefogás, amelyet a csapaton belül hétről-hétre megélünk: hogy a több részleg, több terület szakembereinek együttműködése a mindennapi működés részévé vált” – mutatott rá dr. Máté Szabolcs, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika nőgyógyász onkológus főorvosa, aki kollégáival az elmúlt hetekben a tizedik sikeres beavatkozás alkalmából tudományos előadás és állófogadás keretében ünnepelte az elmúlt bő fél év sikerét.

Dr. Máté Szabolcs elmondta: a bensőséges összejövetelen részt vettek nem csak a HIPEC-csapat tagjai, de a kezelésben részesült betegek többsége is.

„Kivételes alkalom volt, amikor a szakemberek, orvosok és szakdolgozók, valamint a kezelésen átesett betegek a kórház falain kívül találkozhattak. Nagyon megható pillanatokat élhettünk át: azok a kollégák, akik korábban csak a műtőben, vagy kórházi ágyon fekvő, elesett állapotú betegeket láttak, most mosolygó, boldog nőkkel találkozhattak, akik a beavatkozás után, szövődmények nélkül, jól vannak

– tette hozzá.

A kombinált terápiát Budapesten elsőként alkalmazták a Semmelweis Egyetem nőgyógyászati klinikáján: 2021 nyarán egy 47 éves betegen hajtották végre a kezelést.

A CRS + HIPEC eljárás műtéti szakaszát – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az eljárás összetettségére tekintettel – nőgyógyász-daganatsebész és általános hasi sebész végzi, mely során sokszor kiterjesztett, akár az összes hasűri szervet érintő beavatkozások történnek. Ennek célja, hogy a hasüregből minden látható daganatot eltávolítsanak. Ezt követően, még a műtőasztalon 42 Celsius fokra melegített (hipertermia) és folyamatosan áramoltatott kemoterápiás oldattal 90 percen át hasüregi kemoterápiás kezelést alkalmaznak. A hipertermia amellett, hogy közvetlenül is pusztító hatással bír a daganatsejtekre, növeli a kemoterápia hatékonyságát. Bár a beavatkozás során a hasüregi felszínen a gyógyszer koncentrációja a vénás alkalmazáshoz képest jelentősen magasabb, a vérben mérhető gyógyszerszint, és ennek következtében a kemoterápia szisztémás mellékhatásai mérsékeltek maradnak.

Dr. Máté Szabolcs a kezelésről szólva rámutatott: az összeszokott sebészi csapat mellett a beavatkozás sikerében rendkívül nagy szerepe van az aneszteziológus és intenzív terápiás szakembereknek.

„Az általános műtéti ellátáson és a műtét hosszán felül külön kihívást jelent a beavatkozás során a páciensek jelentős folyadékforgalma, a változó hemodinamikai állapot és a jelentős testhőmérséklet-változás is. Ezen tényezőket is figyelembe véve elengedhetetlen a posztoperatív ellátás során a megfelelő intenzív osztályos háttér elérhetősége is, melyet a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika Intenzív Osztálya biztosít – magyarázta dr. Póczos Gábor az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika főorvosa.

A beavatkozást a NEAK egyedi méltányosság keretében finanszírozza, melyet a klinikán eddig átlagosan havonta 2 betegnél alkalmaztak, de a jövőben folyamatos kapacitásbővítést terveznek.

„Ehhez a megfelelő, országos szintű betegirányítás elengedhetetlen. A kezelés köré egy komplex perioperatív ellátási programot szerveztünk, melynek sikerét jelzi, hogy legtöbb betegünket egy héttel a beavatkozás után haza tudtuk bocsátani” – tette hozzá dr. Máté Szabolcs.

„Féregnyúlvány-tumoros eseteknél is hatékony a kezelés, két beteg részesült már a kombinált terápiában” – mutatott rá dr. Huszty Gergely adjunktus, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika sebésze, aki hangsúlyozta: azzal, hogy a nőgyógyászati daganatok kezelésére ez a módszer elérhetővé vált az egyetemen, egyebek mellett az említett ritka betegség-csoportban is már a nemzetközileg elérhető legjobb kezelésben tudják részesíteni az érintetteket.

Amint dr. Huszty Gergely kiemelte, minden egyes esetben a komplex ellátás adott pontján léphet be ez a terápia, amit a beteggel, az onkológussal közösen, szakbizottságok bevonásával együtt határoznak meg.

Dr. Máté Szabolcs a HIPEC-eljárás kapcsán elmondta: a sikeresség fontos feltétele, hogy az érintett betegek időben hozzájussanak a kezeléshez.

„A projekt kapcsán el tudjuk mondani, hogy egy működő, hosszútávon alkalmazható programot sikerült felépítenünk” – summázta a szakember.

Fekete-Obreczány Éva
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

„Megmentette az életemet a kezelés”

Erzsébet hetvenkét évesen esett át a kezelésen. Az aktív korában gyermekorvosként dolgozó asszony soha életében nem volt beteg, ám tavaly májusban egy banálisnak tűnő láz miatt orvoshoz fordulva kiderült a diagnózis: előrehaladott petefészekrák. „Sokként hatottak a szavak, ráadásul én ezt különösen nehezen éltem meg: mondtam is az orvosomnak, hogy nekem nem a „beteg a szerepem”, én az orvos vagyok – idézte fel Erzsébet, aki elmondta: egy műtét és egy 3 alkalmas kemoterápia, majd újabb rossz eredmény után került a HIPEC-programba. Először gondolkodási időt kértem Máté főorvos úrtól, aztán igent mondtam és ma már nagyon örülök, hogy így tettem. Megmentette az életemet a kezelés. Orvosként pedig még inkább hálás vagyok a szakembereknek, mert kollégaként is láttam, hogy milyen heroikus munkát végeznek. Az asszony legutóbbi kontrollvizsgálata után is elmondhatja: jól van.

„Végig biztonságban éreztem magam”

A huszonkilenc éves Kinga is jó híreket kapott a legutóbbi kontrollon. Ahogy mondta, éli az életét és most éppen annak örül nagyon, hogy szépen nő vissza a haja. Ő tavaly novemberben esett át a HIPEC-kezelésen. „Puffadás és hányinger miatt fordultam orvoshoz, onnan jutottam el a diagnózisig: előrehaladott petefészekrák, amely a hashártyámon is szóródott. Szerencsére nagyon gyorsan a programba és dr. Máté Szabolcsék kezébe kerültem. A beavatkozást 4 kemoterápia előzte meg, hogy csökkentsék a daganat méretét. Összesen egy hetet töltöttem kórházban a HIPEC után. Végig biztonságban éreztem magam, a csapat minden tagján látszott, hogy nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak. Roppant hálás vagyok nekik!” – zárta Kinga.  

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.