Sikeresen zárult a Semmelweis Egyetem Észak-magyarországi régióban 2017-ben megkezdett, február végén zárult fejlesztési projektje. Az EFOP-3.4.3-16-2016-00007 támogatás keretében megújult az intézmény balassagyarmati telephelye, ahol összesen több mint 1300 középiskolás fiatal ismerkedhetett az orvos-és egészségtudomány alapjaival.

A Semmelweis Egyetem elkötelezett, hogy szélesítse kapacitásainak hozzáférhetőségét a központi régión túl is, minél nagyobb számban biztosítva lehetőséget hátrányos helyzetű régiók lakói számára az oktatási és egészségfejlesztési tevékenységének eléréséhez. A balassagyarmati telephelyet 2015-ben hozta létre az egyetem, ezt megelőzően Nógrád megyében nem volt felsőoktatási intézmény. A balassagyarmati telephelyen keresztül a Semmelweis Egyetem az orvos és egészségtudományi képzés, az egészségfejlesztés és a kutatás-fejlesztés regionális és a térségi együttműködés erősítését, jó gyakorlatát valósítja meg.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult, mintegy 664,88 millió forint vissza nem térítendő támogatású fejlesztés súlypontja a hallgatói bekerülés és a bennmaradás támogatása mellett a prevenció és oktatás összekapcsolása volt acélból, hogy a jövő generációinak az egészségfejlesztéshez szükséges tudást és hiteles tudományos ismereteket közvetítsen.

A 2022 februárjában zárult program keretében több mint 1300 középiskolás fiatal került közelebb az orvos- és egészségtudomány alapjaihoz. A fejlesztés négy és fél éve során mintegy 1250 egyetemi hallgató került kapcsolatba a programmal, 51 tanulószoba jött létre és több tucat új elektronikus tananyag született.

A projekt adatai

Projekt címe: A Semmelweis Egyetem tanulói bázisának szélesítése, bekerülést és bennmaradást támogató programok indításán, valamint balassagyarmati telephelyén új szolgáltatások bevezetésén keresztül.

Projekt azonosító száma: EFOP-3.4.3-16-2016-00007

Szakmai megvalósítás időszaka: 2017.06.01–2022.02.28.

Támogatási összeg: 664,88 M Ft

Támogatás intenzitása: 100%

A projektről bővebb információ elérhető az alábbi linkeken:

https://semmelweis.hu/innovacio/palyazat/hazai-tamogatott-projektek/efop-3-4-3-16-2016-00007/

https://semmelweis.hu/balassagyarmat/

https://semmelweis.hu/innovacio/palyazat/hazai-tamogatott-projektek/efop-3-4-3-16-2016-00007/semmelweis-egyetem-altalanos-orvostudomanyi-kar/

https://bep.semmelweis.hu/

https://semmelweis.hu/etkfejlesztoiroda/efop-3-4-3/

Központi Gazdasági Hálózat-irányítási Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.