Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 21.
406102 Összes oltás
A European University for Well-Being (EUniwell) partneregyetemei élő és online követhető eseményekkel ünneplik meg együttműködésük egyéves évfordulóját. A #FestiWell eseménysorozat részeként a Semmelweis Egyetem Well-Being Napot szervez az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) aulájában, melyre az egyetem hallgatóit és munkatársait is várják. A rendezvényen dr. Roska Botond, a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora és egykori hallgatója pedig angol nyelvű előadást tart majd, emellett Ekler Luca paralimpiai sportolóval is beszélgetést hallgathatnak az érdeklődők

A 2021. október 19-én és 20-án megrendezésre kerülő #FestiWell eseménysorozat a jóllét megteremtésére, fejlesztésére és támogatására irányuló kutatásokra, kezdeményezésekre és programokra fókuszál. A két nap alatt az érdeklődők betekintést nyerhetnek a EUniWell közösségébe, bekapcsolódhatnak a jóllétről szóló beszélgetésekbe és megismerhetik a projektben való részvételi lehetőségeket, beleértve a következő EUniWell Seed Funding Program pályázati tudnivalóit is. Az esemény lehetőséget ad továbbá arra, hogy nemzetközi szakemberek osszák meg gondolataikat és tudásukat a partneregyetemek polgáraival.

A rendezvény online formában, valamint az EOK aulájában kihelyezett felületen is követhető lesz. Ezzel párhuzamosan a Semmelweis Well-Being Days keretein belül az érdeklődőknek regisztrációt követően lehetősége lesz ingyenesen részt venni az Egészségfejlesztési Központ szűrésein: testösszetétel-elemzésen, komplex kardiovaszkuláris- és diabétesz rizikóbecslésen, vércukor-, vérnyomás-, koleszterinszint mérésen, életmód tanácsadáson és mozgással kapcsolatos állapotfelmérésen.

Az EOK-ban megrendezett eseményen az érdeklődők részt vehetnek különböző  művészeti, szabadidős és sporttevékenységeken, melyek szervezésében a Hallgatói Önkormányzat és az International Semmelweis Student Association nyújt támogatást. A teljes program az esemény Facebook oldalán olvasható, erre a linkre kattintva.

Az egyetem hallgatóinak a Semmelweis Well-Being Days részeként, október 19-én 15:00-17:00 között egy vezetett interaktív workshopon lehetőségük lesz megismerni az egyetemi jóllétet befolyásoló szolgáltatásokat és lehetőségeket, és megfogalmazni a jóllétük javításával kapcsolatos elképzeléseket.

Az esemény részeként október 19-én 18:30-19:30 között beszélgetést rendeznek Ekler Luca paralimpikonnal, világcsúcstartóval, melynek során a sportoló beszél majd a kihívásokról, a sikerekről, a mélypontokról és a magasságokról is. A paraatléta beszélgetőpartnere az Elméleti Orvostudományi Központ Szent-Györgyi Albert előadójában dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, az EUniWell szakmai vezetője és Takács Félix, a Hallgatói Önkormányzat alelnöke lesz. Az eseményről bővebb információ ide kattintva olvasható.  

Az eseménysorozat másik kiemelt programja a EUniWell Open Lecture Series nyitóelőadása. Október 20-án 13:15-14:00 között dr. Roska Botond „Restoring vision” címmel tart prezentációt, amely az EOK aulájában, valamint online is követhető lesz. Dr. Roska Botond a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora és egykori hallgatója, aki jelenleg „Újszerű megközelítések a látás helyreállítására és a látásvesztés lassítására” címmel vezet az egyetemen egy kiemelkedő kutatási projektet. Az előadás moderátora dr. Kellermayer Miklós lesz.

A #FestiWell eseménysorozat online programjai minden érdeklődők számára nyitottak, csatlakozni erre a linkre kattintva lehet. A Semmelweis Well-Being Days programjai szintén nyitottak az érdeklődők számára , azonban kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak.

A #FestiWell eseménysorozat részeként megrendezésre kerülő Semmelweis Well-Being Days hivatalos programja ide kattintva olvasható. Az esemény hivatalos Facebook-oldala elérhető erre a linkre kattintva.

A két napos online #FestiWell eseménysorozat teljes programja és regisztrációs linkje megtalálható a EUniWell honlapján: EUniWell: FestiWell

Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.