A Semmelweis Egyetem Adatvédelmi és Betegjogi Központja az „adatvédelem és compliance”, valamint az „innovatív megoldások” kategóriában is bekerült az V. Wolters Kluwer Jogászdíj jelöltjei közé – utóbbi esetén a járványhelyzetben biztosított alapjogvédelemmel érdemelték ki a nominációt.

A Wolters Kluwer Jogászdíj célja, hogy a jogi szakma képviselőit olyan elismerésben részesítse, mely az évről évre kiemelkedő egyéni és csapatteljesítményt értékeli. Az elismerés elsődleges bírálati szempontjai közé tartozik az innováció, az ügyfélközpontúság és a példaértékűség is.

A 2020-2021-es, V. Wolters Kluwer Jogászdíj jelöltjei közé a Semmelweis Egyetem munkatársai is bekerültek. Az Adatvédelmi és Betegjogi Központ két kategóriában is a legjobbak közé jutott: adatvédelem és compliance, valamint innovatív jogi megoldások terén. Dr. Trócsányi Sára, az Adatvédelmi és Betegjogi Központ igazgatója, az egyetem adatvédelmi tisztviselője kiemelte: a díj valamennyi jelöltje és díjazottja a versenyszférából érkezett, akik pályázatukon valamilyen jogi terméket állítottak elő.

Mivel mi nem a versenyszférában dolgozunk, alapvetően a gondolkodásunk is más – ennek ellenére szakmailag mégis versenyképesnek ítéltek minket, ezért különösen megtisztelő a jelölés

– foglalta össze.

Az év jogásza/csapata adatvédelem és compliance kategóriában az egyetem „Képzett és lojális munkatársak = kockázatmentes adatkezelés. Az adatvédelmi tudatosság erősítése másképp” című pályázata jutott a legjobbak közé. „A projekt megvalósítása azzal szolgálhat a jogászi hivatásgyakorlás példájául, hogy láthatóvá teszi, hogy az, ’ügyfél’ kiszolgálása, jogi támogatása nemcsak a jogszabályi ismeretek átadását, hanem az ügyfél olyan helyzetbe hozását, támogatását is jelenti, hogy az mindenkor meg tudjon felelni a jog által támasztott követelményeknek” – mutatott rá dr. Trócsányi Sára. A pályázatként benyújtott projekt célkitűzése az adatkezelési feladatokat végző munkatársak oktatása, adatvédelmi tudatosságuk erősítése volt úgy, hogy ne csak az adatvédelmi alapfogalmakkal és feladatokkal ismerkedjenek meg, de az azok megvalósításához szükséges eszközökkel is, így az adatvédelem ne különálló feladat, hanem az alapértelmezett folyamatok szerves részévé váló tevékenység legyen. Az igazgató az eredmények között kiemelte, hogy az egyetem által kezelt adatok érintettjeinek, vagyis a munkavállalóknak, a hallgatóknak és a betegeknek is növekedett az elégedettségük, mely legjobban a kérelmek, panaszok csökkenésében mérhető; valamint azt, hogy az adatkezelők megismerték és készségszinten tudják alkalmazni az adatvédelmi előírásokat. Úgy tapasztalták, hogy az egyetem megítélése javult a betegek, hallgatók, partnerek körében, ők ugyanis megtapasztalhatták, hogy az intézmény nemcsak betartja az adatvédelmi előírásokat, hanem azokat a nekik nyújtott szolgáltatások színvonalának javítására fordítja – tette hozzá az igazgató.

A Wolters Kluwer globális szolgáltatóként professzionális információkat, szoftvermegoldásokat és szolgáltatásokat nyújt orvosok, ápolók, könyvelők, ügyvédek, valamint adó-, pénzügyi, könyvvizsgálati, kockázati, compliance és szabályozási szektorok számára

Az innovatív jogi megoldások a járványhelyzet kihívásaira kategóriában az egyetem „Az ötödik típusú jogértelmezés – alapjogvédelem az egészségügyi veszélyhelyzetben” című pályázata szerzett jelölést. A hagyományos, négy módszer (nyelvi, történeti, rendszertani, teleologikus) mellé a koronavírus-járvány jelentette rendhagyó helyzetben ki kellett alakítani egy ötödik jogértelmezést: ez a nováció, amelyet „fél szemmel hátra (történeti jogértelmezés), fél szemmel előre nézve (teleologikus jogértelmezés)” kellett megalkotnunk – magyarázta dr. Trócsányi Sára. Kiemelte: a veszélyhelyzet alatt az alapjogi elvek érvényesülését a megszokottól eltérő értelmezéssel kellett érvényre juttatniuk, amely reagál a járvány miatti követelményekre, a védelmi határok megváltozására, de belül van az alapjogok értelmezési tartományán. „A valódi jogvédelem nem egy állapot, vagy eredmény, hanem a változó világra dinamikusan reagáló mechanizmus” –mutatott rá az igazgató. A pályázatban bemutatott tevékenységük során a „demokratikus társadalomban szükséges és arányos” korlátozás fogalmát kellett átértelmezniük. Meg kellett alkotniuk azt a módszert, ami lehetővé teszi a hallgatók számára a tudás megszerzését, ugyanakkor a beteg jogainak védelmét nem veszélyezteti. Ehhez hasonlóan szabályozniuk kellett a részt vevők méltóságának védelmében az online vizsgázás körülményeit is.

Mindez abban tekinthető példa értékűnek, hogy felismertük, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetben nem hagyatkozhatunk az ismert és megszokott jogértelmezési szabályokra, hanem az alapjogok folyamatos értékelésével, az adott helyzet szerinti értelmezésével nyújthatunk segítséget az oktató és betegellátó szervezeti egységeknek

– magyarázta dr. Trócsányi Sára. Hozzátette: az egyetem úgy tudott a hallgatók, oktatók és betegek számára a veszélyhelyzetben is megfelelő megoldásokat nyújtani, hogy egyikük jogain vagy méltóságán sem esett csorba. „Egy új helyzetben nem kell megrettenni attól, hogy kellő felkészültséggel, a megszokottól eltérő értelmezési lehetőséggel éljünk – feltéve, hogy valóban kényszerítő a módosítás szükségessége” – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, Wolters Kluwer (kiemelt kép)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.