Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 25.
407854 Összes oltás
Kihirdették a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Programjának 2021. évi nyerteseit, akik ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket az MTA Székházának Dísztermében. A Semmelweis Egyetem két kutatója is elismerésben részesült: dr. Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense a Lendület II., dr. Varga Zoltán, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet tudományos főmunkatársa a Lendület I. program keretében nyert kutatási támogatást.

„Orvosként, gyógyszerfejlesztőként egy olyan területtel foglalkozom, ami a világon rengeteg embert érint: a glaukóma a vakságért felelős második vezető ok az euroatlanti társadalmakban, ráadásul egy nagyon nehezen kezelhető szemészeti betegségről van szó” – kezdte bemutató előadását dr. Fekete Andrea. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense a Lendület II. program támogatását a „Sigma-1 receptor agonisták, mint a fibrózissal járó szemészeti kórképek új kezelési lehetőségei” című kutatási témájáért nyerte el. Kiemelte: a kutatás során fontos a piaci szemlélet is, vagyis, hogy olyan dologgal foglalkozzunk, ami sok embert érint – márpedig a glaukóma, vagyis a zöld hályog miatt világszerte 6-10 millió ember veszítheti el a látását a jövőben. A betegség hátterét ismertetve elmondta: a szemzugban található hálózatos sejtállomány megvastagodása miatt zavart szenved a csarnokvíz elvezetés, amely a szemnyomás megnövekedését okozza – ez nyomja a latóideget, ami vakságot okoz. A sejtállomány megvastagodásának hátterében a fibrózis, azaz a hegesedés áll – kutatásaik ennek megakadályozására irányulnak. A fibrózis gátlásával kapcsolatos felfedezésük világszerte szabadalomként bejegyzett. A munka nagy részét egy előző Lendület-pályázat alapozta meg, melyet a Sigma-1 receptorral kapcsolatosan folytattak – ennek aktiválásával a hegesedési folyamat megakadályozható, illetve lelassítható – mutatott rá dr. Fekete Andrea. Beszámolt arról is, hogy a mostani, Lendület II. program keretében egy szemcseppet fognak fejleszteni. 

Dr. Varga Zoltán, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet tudományos főmunkatársa a „Kardio-onkológiai és onko-kardiológiai betegségek molekuláris mechanizmusa, valamint terápiás és diagnosztikus célú vizsgálata” című kutatási témájával nyerte el a Lendület I. program támogatását, amely keretében az onkológia, kardiológia, immunológia és farmakológia határterületein mozgó, interdiszciplináris projekten dolgoznak majd. Felidézte, hogy eddigi kutatásai során főként a szívinfarktussal, az azt követő szívizom-átalakulással, valamint a szívelégtelenség kialakulásával és ennek terápiás megközelítési lehetőségeivel foglalkozott. Hozzátette: az elmúlt három évben kutatócsoportjával főként az ezt a területet érintő gyulladásos mechanizmusokat vizsgálták. Új témaként jelent meg az a terület, ami a mostani Lendület pályázat fókuszába került, vagyis egyes, az onkológiai terápiát forradalmasító immunterápiás szerek, az úgynevezett immunellenőrzésipont-gátló biológiai terápiák kardiológiai mellékhatásai. Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy ezen immunterápiás szereknek alkalmazása mellett számos esetben súlyos szívizomgyulladás, valamint szívelégtelenség kialakulása volt megfigyelhető, valamint a legújabb eredmények szerint az érelmeszesedés súlyosbodása is. „Vizsgálni szeretnénk, miként károsíthatják egyes kemo- és immunterápiás szerek a szívizmot az onkológiai kezelések során, azonosítva, hogy mely betegekben jön létre ez a toxicitás, és természetesen szeretnénk megtalálni a klinikailag is alkalmazható kezelési megoldást erre a problémára. Szintén vizsgálni kívánjuk, hogy bizonyos daganattípusok miért jönnek létre gyakrabban szívelégtelen betegekben, milyen mechanizmusok állhatnak e mögött” – mutatott rá dr. Varga Zoltán. Hozzátette: azt is kutatják, hogy a szívelégtelenség kezelése során alkalmazott jelenlegi gyógyszerek közül melyek azok, amelyek kedvezően befolyásolhatják a daganat rizikót.

Az MTA Székházának Dísztermében megrendezett eseményen az okleveleket Erdei Anna, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese és Czigány Tibor, a Lendület-zsűri elnöke adták át a díjazottaknak. Amint Erdei Anna elmondta, a pályázati kiírásra idén 64-en jelentkeztek. Közülük 15-en nyerték el az akadémiai támogatást, a Lendület I. kategóriában 10, a Lendület II. kategóriában pedig 5 kutató. A nyertesek túlnyomó többsége – 11-en – valamelyik hazai egyetemen, 4-en pedig az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat intézeteiben alakíthatnak önálló kutatócsoportot.

A Lendület I. támogatásra azok a kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók pályázhatnak, akik 38 évnél fiatalabbak (1983. augusztus 31. után születtek), PhD-fokozatukat 2017. szeptember 1. előtt szerezték meg, továbbá korábban rangos hazai (OTKA, MTA Bolyai, MTA Prémium) vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon támogatást nyertek. A Lendület II. támogatásra azok a nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatók pályázhatnak, akik 45 évnél fiatalabbak (1976. augusztus 31. után születtek), rangos hazai (OTKA, MTA Bolyai, MTA Prémium) vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon, illetve a Lendület program vagy egyéb, a Lendület-támogatással összemérhető nemzetközi pályázat keretében korábban már támogatást nyertek.

A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése kutatóintézetekben, egyetemeken, közgyűjteményekben és közintézményekben folyó kutatások dinamikus megújításával, valamint kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával. Az idei díjazottak teljes listája az akadémia honlapján olvasható

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.