Látomás címmel immár második alkalommal nyílt kiállítás Horváth Balázs fotóművész képeiből a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika lépcsőfordulójában. Az alkotó a kiállítással szeretne hozzájárulni a betegek gyógyulásához és egyúttal köszönetet mondani az egészségügyben dolgozóknak a pandémia alatt nyújtott helytállásukért. A tárlatot, melynek fővédnöke dr. Réthelyi János klinikaigazgató, Fáy András, a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora nyitotta meg.

Dr. Réthelyi János, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója a megnyitón hangsúlyozta, a kiállított képek nagyon személyesek, az emberi lét mélységeiről és magasságairól szólnak. Emlékeztetett rá, hogy Horváth Balázs alkotásaival immár második alkalommal örvendezteti meg a klinika betegeit, munkatársait.

Galéria

9kép

„Balázs mindig azt veszi észre a világban, ami szép, ami erőt ad, ami romlatlan és örök” – fogalmazott a kiállítást megnyitó beszédében Fáy András. A Szépművészeti Múzeum főrestaurátora utalt rá, hogy régi barátság fűzi az alkotóhoz. Egy kiállításmegnyitó mindig fontos alkalom, hiszen ilyenkor a közönség megismerheti az alkotót, aki a képek mögött áll – vélekedett. Röviden összefoglalta a művész szakmai munkásságát kiemelve, hogy sokoldalú személyiségét mutatja, hogy nyomdai fotósként, fotóriporterként, művészeti vezetőként is dolgozott, továbbá fotószakkört vezetett, emellett könyvborítókat, címlapfotókat, képeslapokat is készített. A rá bízott feladatokat mindig alázattal, a maximumot nyújtva végezte el, ez a törekvése a kiállított munkákon is tetten érhető – mondta el, hozzátéve: a művész fotóinak szépsége, hogy még az analóg fényképezés tudásából erednek. Horváth Balázs számára a fényképezés egy hitvallás, képeinek gyógyító üzenete van, alkotásai mindig gondolkodásra késztetnek – összegezte Fáy András.

„Ez a tárlat az én ajándékom az egészségügyi dolgozók pandémia idején tanúsított alázatos munkájáért”

– fogalmazott a megnyitón Horváth Balázs fotóművész, aki úgy vélte, az ember életében a gondolatnak teremtő ereje van, ezért nem mindegy, hogy milyen gondolatok vannak bennük, hiszen ezek a világunk részévé válnak. „Én mindig jeleket keresek, melyek Isten országára emlékeztetnek, jeleket, melyek a belső világra mutatnak” – osztotta meg.

A megnyitó zárásaként a Nappali Kórház kórusa két megzenésített verset adott elő, őket Csurgai Éva kísérte zongorán. A kiállítás a tervek szerint jövő nyár végéig látható a klinikán.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

 

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.