„Ez nemcsak hagyományos tanterem, hanem egy tudományos tér is, ahol egymásra találnak az emberek” – hangsúlyozta Szögi András, a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumának technikusa. 2007 áprilisában jelentkeztem ide oktatástechnikusnak, az állásinterjún dr. Gerle János igazgató azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a legkorszerűbb tantermet kellene itt kialakítani – idézte fel. Mára ezt sikerült is elérni, a teljesen analóg és vezetékes technológiát felváltotta a digitális, a képközvetítés is vezeték nélkül történik – emelte ki, hozzátéve, hogy technikailag ez nagyon jól felszerelt teremnek számít, európai viszonylatban tekintve is.

Galéria

5kép

Az Árkövy terem sokféle rendezvénynek ad otthont, ami egy folyamatosan megújuló szakmai kihívást jelent Szögi András számára. Mint fogalmazott, itt mindig történik valami, a vizsgaidőszak végeztével sem áll meg az élet, a nyár folyamán is 150-200 fős rendezvényeknek adott otthont a terem. Kiemelte a Parodontológiai Klinika hagyományos rendezvényét, az ún. Paro implantot, ahol élő műtéti közvetítések is zajlanak. Ezek technikai háttárét neki kell biztosítania, ami mindig óriási kihívás számára – fogalmazott.

„Nagyon szeretem ebben a teremben, hogy beleolvad az épület egységébe; az összes ajtó az aulára nyílik, ami szintén közösségi térnek lett tervezve” – mondta. Számtalan emlékezetes és vicces történetet idézett fel bekapcsolva maradt mikrofonokról vagy a teremben található „titkos”, félig áteresztő fóliás üvegablakról, mely mögött az ő „hangstúdiója” található. 

Az Árkövy előadón kívül az épületben még másik négy tanterem is található, amiért szintén Szögi András felel. Mint mondta, feladatai közé tartozik az informatikai munkák mellett a vetítéstechnika és a hangtechnika; „ami nem orvoslással kapcsolatos, azt mind én csinálom ezekben a termekben” – fogalmazott nevetve.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.