Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2022. november 19.
543116 Összes oltás
A világ legkiválóbb klinikai vizsgálatokat végző kutatóhelyei közé került a Semmelweis Egyetem –  erről írt alá együttműködési megállapodást dr. Merkely Béla rektor, dr. Pavlik Lívia kancellár és dr. Vereckei Péter, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A Pfizer nemzetközi, INSPIRE klinikai vizsgálóhely minősítésnek köszönhetően jelentősen emelkedhet az egyetemen végzett klinikai kutatások száma, és ezáltal az egyetem tudományos teljesítménye is. Ez segíti, hogy a betegekhez minél hamarabb eljussanak az új terápiák, emellett a rangsorokban való további előrelépéshez is hozzájárul.

A klinikai vizsgálatoknak – mint minden kutatásnak – a végső célja, hogy minél több betegünk számára tudjunk hatékony terápiát biztosítani – hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor dr. Merkely Béla rektor. Kiemelte: sok szereplő szoros együttműködésére van szükség ahhoz, hogy egyre innovatívabb, eredményesebb gyógyszerek álljanak a betegek rendelkezésére. Mint kiemelte, nagy öröm számára, hogy ennek a folyamatnak két fontos szereplője kötött együttműködési megállapodást a hazai klinikai kutatási programok bővítése érdekében.

A rektor emlékeztetett arra, hogy az egyetemen 2020-ban 134 új klinikai vizsgálat indult mintegy 3000 beteg bevonásával. A terápiás területek közül az onkológia és a szívgyógyászat a vezető, de számos klinikai vizsgálatban vett és vesz részt az egyetem például a gyermekgyógyászat, a bőrgyógyászat, az ideggyógyászat, a pulmonológia, a nőgyógyászat, az urológia, és immunológiai megbetegedések, valamint a szemészet terén. A mostani megállapodásnak köszönhetően a klinikai vizsgálatok száma jelentősen növekedhet, két év alatt akár meg is háromszorozódhat – vélekedett a rektor.

Célunk, hogy a betegekhez minél hamarabb eljussanak az új terápiák, és ezzel párhuzamosan folyamatosan bővítsük ismereteinket, melyet átadhatunk a jövő nemzedék orvosainak, gyógyszerészeinek. A klinikai vizsgálatok volumene és minősége ugyanakkor jelentős szerepet játszik a kutatási teljesítményben is, amely pedig nagyban befolyásolja a felsőoktatási rangsorokban elfoglalt helyezést

– hangsúlyozta dr. Merkely Béla. 

Megtiszteltetés, hogy a nagy múltú Semmelweis Egyetemmel még szorosabbra fűzhetjük kapcsolatunkat egy olyan kiemelten fontos területen, amely jelentős értéket teremt a hazai egészségügy és a magyar betegek számára – fogalmazott dr. Vereckei Péter, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. „Áttörések, melyek megváltoztatják a betegek életét – a Pfizer kutatóit és gyógyszerfejlesztőit ez a cél vezérli: olyan készítmények kifejlesztése, amelyek jelentősen javítják az emberek életminőségét” – emelte ki. Mint rámutatott, azon dolgoznak, hogy az egyetem és Magyarország továbbra is megőrizze előkelő helyét a klinikai vizsgálatok nemzetközi porondján. Azon országok között, ahol a Pfizer működik, Magyarország folyamatosan az első 10 között szerepel az elindított klinikai kutatások számát tekintve. 2014 és 2018 között a Pfizer 16.4 milliárd forintot költött Magyarországon klinikai kutatásokra, 2019-ben 1 milliárd 239 millió forint értékben vette igénybe hazai szakemberek és intézmények kutatási szolgáltatásait, új terápiás eljárások és gyógyszerek kifejlesztését célzó kutatásainkban – mondta el az ügyvezető igazgató.

A köszöntéseket követően dr. Merkely Béla, dr. Pavlik Lívia kancellár és dr. Vereckei Péter aláírták az együttműködési megállapodást.

Dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes, az esemény házigazdája köszönetet mondott a megállapodást előkészítő egyetemi munkatársaknak, kiemelve dr. Filakovszky Jánost, a 2021 januárjában, a kutatás-fejlesztést és innovációt támogató egyetemi rendszer megerősítése keretében létrejött Klinikai Kutatásokat Koordináló Központ igazgatóját és kollégáit. „Kívánom, hogy minél több és minél magasabb hozzáadott értékű klinikai vizsgálat indítására adjon ez a szerződés lehetőséget” – emelte ki a rektorhelyettes.

Az eseményről szóló sajtóközlemény ide kattintva olvasható. 

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.