Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. július 28.
350845 Összes oltás
Megközelíti a 130 ezret a Semmelweis Egyetem munkatársai által beadott COVID-19 elleni védőoltások száma. Az egyetem négy oltópontjának több mint húsz oltóhelyén a hét minden napján reggeltől estig folyik a vakcináció, amelyben naponta az egyetem 40-50 polgára vesz részt a hallgatóktól a szakdolgozókon át a szakorvosokig. Az ő munkájukat segítik az adminisztratív munkakörökben dolgozók, valamint a műszaki terület, amely egyebek mellett a logisztikáért felelős.

A Semmelweis Egyetemen az országban az elsők között kezdődött meg 2020. december 26-án a koronavírus elleni védőoltások beadása. Kezdetben az egyetem a kormányzat által elrendelt kórházak és egészségügyi ellátók munkatársainak, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ engedélye szerinti Semmelweis Polgároknak (egészségügyi munkatársak, hallgatók) az oltását végezte. 2021. január 7-én kezdődött meg a szociális intézmények és idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása, amelyet a fővárosban a Semmelweis Egyetem végzett. Február 4-től elindult a családorvosok által beutaltak vakcinációja, először az idősebbekkel, majd a krónikus betegekkel, jelenleg pedig az oltási sorban szintén prioritást élvező pedagógusok és kismamák oltása is zajlik az egyetemen – ismertette dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke. Mindezeken felül a kezdetektől az egyetemen oltják – intenzív szakorvosi háttért biztosítva – a fővárosból és a régióból azokat, akiknek kórtörténetében szerepel anafilaxiás reakció.

2021. április 7-ig 129 ezer 328 COVID-19 elleni védőoltást adtak be a Semmelweis Egyetem munkatársai. Mint azt dr. Szabó Attila elmondta: az egyetem négy oltópontjának több mint húsz oltóhelyén folyik a vakcináció a hét minden napján reggeltől estig. Egy-egy nap 40-50 munkatárs vesz részt az oltási programban, a medikusoktól, PhD-hallgatóktól a szakdolgozókon át a szakorvosokig, szükség esetén egyetemi vezetőkig. Az idősotthonok oltása során pedig egy-egy hétvégén 450 egyetemi dolgozó is részt vett az oltások beadásában. A Klinikai Központ elnöke kiemelte, hogy az oltást végzők munkáját segítik az adminisztratív munkakörben dolgozók, továbbá a műszaki terület támogatása is fontos, hiszen komoly szervezést és logisztikát igényel az oltások lebonyolítása.

Az egyetemen mind az öt Magyarországon jelenleg elérhető koronavírus elleni védőoltással oltottak már (Pfizer, Moderna, Szputnyik V, AstraZeneca, Sinopharm), és súlyos oltási reakciót egyetlen esetben sem tapasztaltak – emelte ki dr. Szabó Attila.

„Az egyetem dolgozói amellett, hogy Magyarország legnagyobb COVID-ellátó egységét működtetik, átérzik az oltások fontosságát és a legkülönbözőbb klinikákról és intézetekből jelentkeznek a feladatra, folyamatosan biztosítva a megfelelő létszámú személyzetet; kirendelésre még egyetlen esetben sem volt szükség. Mindenki látja, hogy a COVID-elleni harcban ez a mi fegyverünk, és így az egyik legfontosabb feladatunk jelenleg” – hangsúlyozta dr. Szabó Attila. Mint hozzátette, úgy tapasztalja, a másik oldalon a beoltottak is érzik ezt, mivel számos köszönőlevél érkezik, amelyet minden esetben továbbítanak az érintett oltópontokra. Az oltások megfelelő szervezettségének biztosításában fontos szerep jut dr. Gógl Álmosnak, az Ellátásszervezési Igazgatóság munkatársának, aki a három pesti oltópont, valamint dr. Fülöp Gábornak, aki a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika vonatkozásában összefogja az oltópontokat, napi szinten tart eligazítást és ellenőrzi, hogy minden zavartalan legyen – tette hozzá.

Az egyetemi oltóhelyeken minden nap 8.00-18.00-19.00 között folynak az oltások, de például a kismamák számára szervezett húsvéti kampányban volt, hogy este 21.30-kor adták be az aznapi utolsó készítményt.

Dr. Szabó Attila kitért arra is, hogy az egyetemen a betegágy mellett dolgozók oltottsága, illetve védettsége szinte száz százalékos, eddig összesen 13 ezer 161 Semmelweis polgár vette fel a vakcinát. Ennek köszönhetően csupán mintegy fél százalékos az egészségügyi dolgozók között a pozitív PCR-teszt miatt jelenleg távollévők aránya és köztük komolyabb megbetegedés nem fordult elő.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.