A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján több mint tizenkétezer esetet láttak el az elmúlt egy évben a telefonos applikáción keresztül elérhető teledermatológiai szolgáltatás elindulása óta. A klinika azzal a céllal vezette be az új ellátási formát, hogy lehetőség szerint csökkentsék az orvos-beteg találkozást a járványhelyzetre való tekintettel, ugyanakkor a betegek így is megkaphassák a szükséges diagnózist és bőrgyógyászati tanácsadást, csak online formában.

Az elmúlt egy évben 10 ezer páciens több mint 12 ezer esetben élt az online konzultáció lehetőségével, melynek során bőrpanaszaik szöveges leírását öt fotó kíséretében osztották meg a klinika szakorvosaival.

Dr. Sárdy Miklós, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója az elmúlt egy év tapasztalatairól szólva kiemelte: nagyon pozitív a rendszer fogadtatása, hiszen sok beteg számára könnyebbséget jelent a járványhelyzetben, hogy nem kell a szakrendelésen személyesen megjelennie, mégis gyorsan megkapja a diagnózist, a szükséges ellátást és az e-receptet is, akár néhány órán belül.

Adott esetben – hozzátartozók bevonásával – a mozgásképtelen betegek is ellátáshoz jutottak, akik esetében különösen fontos, hogy nem kellett őket mentővel a klinikára szállítani. Ha ugyanis a beteg nem tudja felvinni adatait a rendszerbe, továbbíthatja a nevében meghatalmazott képviselője is, így lehetőség van arra, hogy akár családtagok segítsék a folyamatot.

A klinikaigazgató példaként említette, hogy az általánosabb bőrproblémák – kézekcéma, csalánkiütés, szemölcs vagy éppen gombás fertőzések – esetén nagyon egyszerűen és könnyen működött a teledermatológia, azonban a komplexebb ellátást igénylő bőrdaganatoknál, anyajegyvizsgálatoknál az új ellátás nem váltotta fel a személyes orvos-beteg találkozást.

Dr. Sárdy Miklós kitért arra is, hogy a teledermatológiai rendszer a megfelelő informatikai háttérnek köszönhetően volt ilyen gördülékeny, beleértve a Semmelweis Egyetemmel együttműködésben a MedInnoScan Kft. által fejlesztetett szolgáltatást támogató szoftvert, és az e-receptek küldésére, fogadására alkalmas Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) is. A tervek szerint a klinika a járványhelyzet elmúltával is megtartaná a teledermatológiai lehetőséget.

További részletek a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika honlapján olvashatók az államilag finanszírozott teledermatológiai ellátásról.

Dávid Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.