Vezetői tisztségéről való leköszönése alkalmából arany pecsétgyűrű kitüntetést vehetett át dr. Merkely Béla rektortól dr. Tóth Zsuzsanna, a Konzerváló Fogászati Klinika korábbi igazgatója.

Dr. Tóth Zsuzsanna 8 és fél évig töltötte be a Konzerváló Fogászati Klinika igazgatói tisztségét, vezetői megbízása 2020. december 12-én járt le. A kitüntetés alkalmából összeállított méltatás kiemeli: dr. Tóth Zsuzsanna a fogorvosi diplomája megszerzése óta a Konzerváló Fogászati Klinika munkatársa. „Felkészült gyakorló fogorvos, aki ismereteit magyar, német és angol nyelven adja át a hallgatóknak, összesen 7 tantárgy kereteiben tart tantermi előadást, magyar és angol szabadon választott tárgyat is jegyez. A magyar mellett angol nyelvű posztgraduális továbbképzés programvezetője, előadója. Folyamatosan részt vesz a tananyagfejlesztésben, 13 magyar és 8 angol nyelvű tankönyvfejezet szerzője” – áll a méltatásban.  

A Batthyány-Strattmann László-díjas docens itthon és külföldön is aktívan közreműködik a Fogorvostudományi Kar és a Konzerváló Fogászati Klinika szakmai, tudományos és társadalmi tekintélyének növelésében. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvos csoportjának alapító tagja. Dr. Merkely Béla rektor – a járványhelyzetre tekintettel – a rektori tárgyalóban adta át az elismerést dr. Tóth Zsuzsannának.

A Semmelweis Egyetem címerével díszített arany pecsétgyűrű a rektor javaslata alapján, a Szenátus döntésével adományozható vezető tisztségükről leköszönő oktatók részére a követésre méltó, példaértékű etikai magatartás, illetve tevékenység elismeréseként.

A leköszönő igazgatóval készített interjúnkat itt találja.

Vas Dóra
Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.