Kitüntetést kapott az Országos Mentőszolgálattól a Semmelweis Egyetem fogorvos hallgatója, Patthy Borbála. A fiatal lány a tavalyi Sziget Fesztiválon, akkor még az orvosi egyetemre készülve segített újraéleszteni egy 42 éves férfit, amíg a mentők meg nem érkeztek a helyszínre. A férfi az egyik büfében dolgozott, amikor szívrohamot kapott, Borbála pedig – nyári munkáját megszakítva – a szomszéd étteremből sietett a megmentésére.

12796_2016_08_08_sziget_sajtotajekoztato-66Patthy Borbála elmondta, családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, ezért mindig is érdeklődött az orvostudomány iránt. Az újraélesztés menetét 15 éves korában sajátította el attól a két intenzív osztályos nővértől, akik idős nagyapját gondozták. Élesben eddig csak egyszer kellett bevetnie tudását, ám mint mondta, egy pillanatig sem gondolkozott, hanem azonnal cselekedni kezdett.

„Ez az eset nagy lelkierőt adott a pályám elején, megerősített abban, hogy jó döntést hoztam, és nem fogok pánikba esni éles helyzetekben sem” – mondta Patthy Borbála, aki eredményesen zárta első két félévét a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az Országos Mentőszolgálat egy év elteltével hivatalosan is kitüntette életmentő tevékenységéért.

Borbála szerint nem csak a jogosítvány megszerzésekor, hanem már iskolás korban szükség lenne az elsősegélynyújtás-oktatásra sok gyakorlással, hogy az emberek éles helyzetekben ne féljenek helyszíni segítséget nyújtani eszméletlen sérülteknek, amíg a szakértő segítség meg nem érkezik a helyszínre.

Keresztes Eszter
Fotók: mentok.hu

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.