„Komplex intenzív terápiát és csapatmunkát igényel a koronavírusos betegek ellátása”
Dr. Gál János, igazgató, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika
Mióta vesznek részt a COVID-betegek ellátásában? Emlékszik-e az első esetre?
Az első betegünk egy 39 éves hölgy volt, aki 2020. április 14-én került hozzánk az intenzív osztályra igazolt COVID-fertőzéssel, és rögtön gépi lélegeztetést kellett indítanunk. Nem sokkal utána vettünk fel egy 19 éves lányt súlyos állapotban, akinek az esete már csak a fiatal kora miatt is mindannyiunkba bevésődött. Nála is gépi lélegeztetést kellett alkalmaznunk, de szerencsére egészségesen távozott a klinikáról később.
Mi a feladatkörük a COVID-19 betegek ellátása terén?
Az intenzív terápiás ellátást igénylő COVID-betegeket kezeljük a klinika központi intenzív osztályán, a Korányi Központi Betegellátó Épületben. Elsősorban két irányból kerülnek hozzánk betegek: egyrészt a sürgősségi osztályról, másrészt az egyetemen bent fekvő koronavírusos betegek számára is mi biztosítjuk az intenzív terápiás hátteret, vagyis, ha instabillá válik egy beteg állapota, akkor azonnal átvesszük. Általánosságban elmondható, hogy a kórházba kerülő koronavírusos betegek körülbelül 10 százaléka kerül intenzív osztályra, és átlagosan 2-6 hetet töltenek ott, ami egy meglehetősen hosszú idő, és rendkívül komplex intenzív terápiát kell biztosítanunk, mivel a COVID-19 komoly szövődményekkel járhat. Ez összetett ápolói és orvosi munkát igényel, de intenzív terápiás szempontból nagyon hasonlóan kell eljárnunk, mint bármilyen más súlyos állapotú beteg esetén. Az alapvető különbséget abban látom, hogy a szokásosnál pszichésen és fizikálisan megterhelőbb a munka ebben a rendkívüli és elhúzódó járványügyi helyzetben.
Mennyire volt szükség a munka átszervezésére?
Komoly szervezésre, és több szervezeti egységgel való együttműködésre volt szükség. A járvány csúcsán a COVID-ellátáson kívüli általános intenzíves ellátást a társklinikákkal együttműködve biztosítottuk, emellett a humánerőforrásunk is kiegészült, többek mellett hatodéves orvoshallgatókkal, ápolókkal. Hangsúlyoznom kell, hogy mindenki nagyon magas színvonalon vette ki részét a munkából, aki az AITK-ra érkezett.
Az osztályon dolgozva hogy látja, mi a különbség az első és a mostani, második hullám között?
A tavaszi hullám alatt 40 beteget vettünk fel koronavírusfertőzés gyanújával, ami 15 esetben igazolódott. Ezzel szemben 2020. augusztus 8. óta eddig 320 COVID-gyanús betegünkből 213 esetben igazolódott be a fertőzés. A járvány csúcsán 48 beteg volt egyszerre az intenzív osztályon, jelenleg 15-18 betegünk van, az interjú pillanatában egy csökkenő tendenciát látunk. Fontos különbség, hogy új gyógyszerek jelentek meg, és változott a lélegeztetési koncepció is. Az első hullámban világszerte az volt az álláspont, hogy – hasonlóan a más virális betegségek esetében alkalmazott eljáráshoz – minél több betegnek biztosítsuk intubációval a gépi lélegeztetést, ez azonban a COVID-dal kapcsolatos szakmai tapasztalatok alapján változott. Jelenleg az a cél, hogy amíg megoldható, intubáció nélküli non-invazív lélegeztetést végezzünk, ehhez azonban még szorosabban kell monitoroznunk a betegek állapotát, hogy rögtön lépni tudjunk, ha az intubáció elkerülhetetlen.
Milyen fontos tanulságokkal, később is használható tapasztalatokkal szolgál ez a jelenlegi helyzet?
Van egy mondás, miszerint stresszhelyzetben ismerszik meg az ember valójában; mi az intenzíven folyamatosan abban dolgozunk, viszont most mindenki mást is megismertünk ebből a szempontból, akivel együttműködtünk. Megtapasztaltuk azt is többek között, hogy mennyire fontos a pszichológiai háttér, a dolgozóknak és a hozzátartozóknak is. Bevezettük, hogy a legsúlyosabb állapotú, illetve végstádiumú koronavírusos betegekhez látogatóba érkező hozzátartozókat pszichológus segíti, ilyen esetekben ugyanis az intézménylátogatási tilalom mellett is lehetőséget kell biztosítani erre a kijelölt hozzátartozónak. A betegellátás általában is egy csapatmunka, ez különösen igaz az intenzív ellátásra, de a COVID-betegek kezelésére is. A minap gyógyultan haza tudtunk engedni egy beteget, aki korábban 38 napig volt gépi lélegeztetésen. Ez közös siker – a szakápolók szerepe különösen felértékelődik a COVID-ellátásban, az áldozatos munkájuk nélkül ez az eredmény nem lett volna megvalósítható. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, az AITK a frontvonalban állva megmutatta, hogy mennyire összetartó közösség és a kollégák vállvetve segítik egymást. A jelenlegi helyzet kezeléséhez folyamatosan azonnali döntések szükségeltetnek, és ebben nagyon jól tudtunk együttműködni az egyetem vezetésével is.
Galéria
„Elsősorban nem az ellátás speciális, hanem a körülmények”
Mezőcsáti Melinda, klinikavezető főnővér, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika
A szakdolgozói, ápolói feladatok tekintetében mi az a legnagyobb változás, amit a COVID-helyzet hozott?
A szakmai munka tulajdonképpen ugyanaz, mégis nagyon sok mindennel kapcsolatban másként kell eljárnunk. Át kellett szervezni az ellátás menetét onnantól kezdve, hogy miként indul egy műszakátadás reggel. Ez eddig ágytól ágyig zajlott, a beteg mellett adtuk át egymásnak az információkat, most azonban a védőöltözet miatt csak bizonyos esetekben megyünk be a kórterembe, és ott a kommunikációt is nehezítené a védőfelszerelés. Egy új pozíciót is létre kellett hoznunk a hatékony működés érdekében: az ún. partos kolléga (aki nincs bent a helyzetben, a „parton” van) a kórteremajtónál áll, segíti a megfelelő beöltözést, csekklistán ellenőrzi, hogy minden megvan-e, ami a kórterembe való belépéshez kell, támogatja a dokumentáció elkészítését is, és mindenben segít a bent lévő kollégáknak.
Mennyiben igényelnek más ellátást ezek a betegek ápolási szempontból?
Alapvetően szakdolgozói szempontból nem igényelnek speciális intenzív terápiás ellátást, de megváltozott körülmények között kell végeznünk a munkánkat. Ami változást jelent, az a csapatmunka, az összedolgozás erősödése, valamint hogy plusz figyelmet kell bizonyos dolgokra, így például a védőfelszerelés megfelelő használatára fordítani. A koronavírusos betegek körében gyakori a hason fektetett lélegeztetés, de ezzel a módszerrel is volt már korábban tapasztalatunk.
Miként változtatja meg a védőöltözék viselése a folyamatokat, a betegekkel való kapcsolatteremtést?
Nagyobb szervezést igényel, hogy hányszor megyünk be egy beteghez, hiszen csak szabályszerű beöltözéssel léphetünk a kórterembe, nem lehet csak úgy „beszaladni”. A védőfelszerelés felvétele egyébként egyre gyorsabban megy, az elején, a betanulást követően 10 perc volt, most már 3-4 perc alatt megvalósítjuk. A betegekkel és az egymással való kommunikációt is nehezíti, hogy a beöltözve szinte egyforma mindenki, éppen ezért kezdtük el felírni a neveket a ruhára. A védőeszközök használatának oktatására a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk, amelynek szakdolgozói vonalról én voltam a felelőse. Fontos, hogy mindenki tudja, teljesen biztonságos az ellátás, ha betartunk minden szabályt, és ehhez mindent biztosít is az egyetem az első perctől kezdve.
Milyen fontos tanulságokkal szolgál, milyen később is használható tapasztalatokat ad ez a jelenlegi helyzet?
A nehéz helyzet ellenére a klinikánk valamennyi dolgozóját összehozta ez a járvány. Eddig is jó volt a kapcsolat az anesztéziában és az intenzív terápiában dolgozók, a gyógytornászok és az ápolók között, most azonban, hogy – megfelelő betanítás és felügyelet mellett –mindenkinek be kellett forognia a COVID-ellátásba, fantasztikus összefogás alakult ki. Nagyon fontos, hogy a korábbinál is jobban össze kell dolgoznunk ebben a fokozott helyzetben, jobban egymásra vagyunk utalva, éppen ezért a bizalom erősödött mindenkiben egymás munkája iránt.
Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
