„Vannak már evidenciákon alapuló terápiás protokollok”
Dr. Müller Veronika, igazgató, Pulmonológiai Klinika
Mióta vesznek részt a COVID-betegek ellátásában? Emlékszik-e milyen volt az első eset?
2020. március 11-én találkoztunk az első esettel a Pulmonológiai Klinikán, de az akkor hatályos eljárásrendnek megfelelően más intézménybe irányítottuk a beteget. A COVID-ellátásban közvetlenül április 9-e óta veszünk részt, ekkor nyitotta meg a Semmelweis Egyetem az első osztályt a koronavírusos betegek számára, ekkor még a Korányi Központi Betegellátó Épületben. Öt beteget vettünk fel az akkori intermedier zónából. Az első hullám után a nyár nagyon alacsony esetszámai lehetővé tették, hogy a Tömő utcában alakítsunk ki COVID-osztályt. A szeptemberi emelkedő esetszámok mellett folyamatosan bővítettük az elláthatók körét, jelenleg 4 emeleten és a Nem Invazív Légzésterápiás Osztályon látja el az egyetem I. sz. járványtömbje a COVID-betegeket.
Mi a feladatkörük a COVID-19 betegek ellátása terén?
Mostanra gyakorlatilag teljes mértékig átálltunk a COVID-os betegek ellátására, a klinika kapacitásának túlnyomó többségét az igazolt és gyanús esetek kötik le. Általános COVID-ellátók vagyunk, de ezen belül kiemelten hozzánk kerülnek a tüdőgyógyászati komplikációval rendelkezők. Ugyanakkor továbbra is zavartalan az onkológiai betegek, az interstitiális tüdőbetegek, a pulmonális hipertóniában szenvedők ellátása, valamint a transzplantáltak utógondozása.
Mennyire volt szükség a munka átszervezésére?
Ma már elmondható, hogy bárki bárhol találkozhat a vírussal, könnyen kontakt vagy fertőzött lehet valaki a legnagyobb körültekintés ellenére is. Emellett nagyon sok hölgy dolgozik az egészségügyben, azon belül is többgyermekes, illetve kisgyermekes családanyák, akiket komolyan érint, ha egy-egy óvoda vagy iskola bezár az esetek halmozódása miatt; a beosztás készítésénél ezt a kiszámíthatatlan tényezőt folyamatosan figyelembe kell vennünk. A mindennapi munkánkat érinti, hogy a védőöltözet viselése nehezíti a betegekkel való kommunikációt. Ezért webkamerás rendszert vezettünk be, így videóhíváson keresztül is tudunk beszélni az elkülönített, vörös zónában fekvő betegeinkkel, ami lehetővé teszi a nyugodtabb körülmények közötti, egyszerű maszk melletti kommunikációt.
Hogy látja, mi a különbség az első és a mostani, második hullám között?
Az esetszámokban nyilvánvalóan jelentős a különbség, ugyanakkor sokat tanultunk az első hullámból arról is, hogy mely betegek igényelnek kórházi kezelést, kik gyógyulhatnak otthon, őket milyen tanácsokkal tudjuk ellátni. Fontos, hogy végre vannak evidenciákon alapuló terápiák, és így olyan kezeléseket alkalmazhatunk, amik kombinációjával várhatóan jobbak a gyógyulási esélyek.
Milyen fontos tanulságokkal, később is használható tapasztalatokkal szolgálhat ez a jelenlegi helyzet?
Ez a helyzet is rávilágít, hogy kiemelten kell foglalkoznunk a tüdőbetegségekkel. Mivel ezek általában légúti terjedésű betegségek, az infrastruktúra kialakításánál szem előtt kell tartsuk, hogy minél kisebb ágyszámú, önálló vizesblokkal rendelkező kórtermekbe helyezzük a betegeket. A tüdő finomstruktúrájának vizsgálata kizárólag CT-vel megvalósítható, számunkra nagy előrelépés, hogy a jelenlegi helyzet kapcsán a klinika épülete az Orvosi Képalkotó Klinika bázisán működő CT-vel gazdagodik, így helyben tudjuk betegeinknek biztosítani a legmagasabb szintű képalkotást. Számomra felemelő látni, hogy fantasztikus csapatok jöttek létre, csodálattal figyelem, hogy maximális odaadással végzik folyamatosan a munkájukat a kollégák. Sokan a személyes szabadidejüket sem kímélve küzdenek a járvány ellen. Kiemelném azok munkáját is, akik kevésbé „látszódnak”, mint a takarítók, a mosoda dolgozói, a beteghordók, a gazdasági hátteret biztosítók, ám szerepük nélkülözhetetlen a csapatmunkában.
Hegedűsné Ballai Judit, klinikavezető főnővér, Pulmonológiai Klinika
A szakdolgozói, ápolói feladatok tekintetében mi az a legnagyobb változás, amit a COVID-helyzet hozott?
A szakmai munkában ugyanazokat az elveket követjük, amit eddig is. Változást jelent ugyanakkor, hogy a különböző klinikákról érkezett ápolókat meg kellett tanítanunk a saját protokollokra, például milyen gyógyszereket, antibiotikumokat mikor, hogyan adunk. Ami még nagyon fontos, hogy a fertőzésveszélyt minimálisra csökkentsük az ápolók között, így például az étkezőhelyiségben tartsuk a védőtávolságot, mindenki kapjon oktatást a védőfelszerelés helyes használatáról.
Mennyiben igényelnek más ellátást ezek a betegek? A szakdolgozói munka során mi az, amit teljesen máshogy kell csinálni?
A betegek részéről a védőfelszerelésben való megjelenés kicsi félelmet is kiválthat a visszajelzések szerint, és sajnos személytelenebb a kapcsolat, hiszen csak a név van kiírva a védőruhán, de nem igazán látszik az arcunk. A kommunikáció is nehézkesebb, néhány rosszul halló betegnél, akik megszokták, hogy szájról is olvasnak. Éppen ezért vezettük be a videóbeszélgetés lehetőségét. A látogatási tilalom megnehezíti a betegek és a hozzátartozók kapcsolattartását is. Csomagot át tudunk adni a bentfekvőknek, és az orvosok is igyekeznek felvilágosítást biztosítani a megadott legközelebbi hozzátartozónak, melyhez új telefonos tájékoztatóvonalat is létrehozott az egyetem, illetve a honlapokon is részletes tájékoztatók olvashatók.
Milyen fontos tanulságokkal szolgál, milyen később is használható tapasztalatokat ad ez a jelenlegi helyzet?
A COVID ráébresztett minket arra, hogy összefogás kell az egészségügyben és, hogy sok elkötelezett, hivatását szerető ápoló van. Tudni kell, hogy mint mindenkiben, bennünk is van félelem, féltjük a családunkat, mégis jövünk és csináljuk. Büszke vagyok az egyetem szakdolgozóira, akik a COVID-19 osztályon dolgoztak és jelenleg is dolgoznak!
Galéria
„A járvány összekovácsolta a csapatot”
Dr. Berényi Tamás, osztályvezető, Sürgősségi Betegellátó Osztály
Mióta vesznek részt a COVID-betegek ellátásában? Emlékszik-e milyen volt az első eset?
Egészen a legelejétől, a koronavírus magyarországi megjelenése, vagyis március óta részt veszünk a COVID-betegek ellátásában. Az első betegünk egy külföldi egyetemista volt, aki a legkorábbi hazai fertőzöttek közé tartozott, őt azonnal elkülönítettük. Mostani tudásommal azt mondom, tipikus covidos tünetekkel került az osztályra, ugyanakkor tavasszal még nem rendelkeztünk olyan ismerettel a fertőzésről, mint most – bár természetesen figyeltük a fejleményeket a környező országokban és igyekeztünk felkészülni, hiszen akkor már tudható volt, hogy a vírus előbb-utóbb hazánkat is eléri majd.
Mi a feladatkörük a COVID-19 betegek ellátása terén?
A betegek, akárcsak a nem fertőzöttek, két úton érkeznek az SBO-ra: ambulánsan, vagyis a saját lábukon, illetve mentővel. Mivel az egyetem kijelölt COVID-19 ellátóhely, a mentő szállíthat ide igazolt vagy fertőzésgyanús betegeket, valamint más egészségügyi ellátó intézményből is érkezhetnek ide olyanok, akikről kiderül, hogy koronavírusosak. Esetükben az izolálás után az első lépés a diagnosztika, az állapot stabilizálása mellett, azzal párhuzamosan. A fertőző vagy fertőzésgyanús betegeket teljesen izolálni kell, és infekciókontrollal biztosítani, hogy a többi beteg és az itt dolgozók is védve legyenek a fertőzéstől. Ennek érdekében nemcsak az izolált ellátási formát alakítottunk ki, hanem a komplex védekezési technológiát és a védőfelszerelés használatát is elsajátítottuk. Minderre rövid idő állt rendelkezésünkre, miközben a többi változáshoz is alkalmazkodni kellett.
Mennyire volt szükség a munka átszervezésére?
Az osztály bejárata előtt egy pre-triázs állomás került kialakításra, ahol néhány perces információgyűjtés, testhőmérséklet-mérés és pulzoximetriás vizsgálat zajlik. A kiszűrt típusos tünetegyüttest mutató betegeket még azelőtt különítjük el, hogy a többi pácienssel érintkeznének. A számukra kijelölt elkülönített részleget angolszász területen hot, azaz „vörös zónának” nevezik – itthon nem szívesen hallják a betegek ezt az elnevezést, sőt, az „izolált területet” sem, így mi inkább az „elkülönített” kifejezést használjuk az SBO-n, de az egyetemi „szlengben” ezt hívják vörös zónának. Mivel a koronavírusos betegek ellátása plusz feladatként jelent meg az osztályon, fizikailag és funkcionálisan is duplikáltuk az ellátási területet, és megtanultuk saját magunk és betegeink fokozott védelmét is. A COVID-19 betegek ellátását végzőket például 4 óránként váltják, hiszen a védőmaszkot ennyi idő után cserélni kell – abban a négy órában azonban a kollégák nem tarthatnak szünetet.
Az osztályon dolgozva hogy látja, mi a különbség az első és a mostani, második hullám között?
Az első hullám alatt a páciensek körülbelül 4 százaléka volt koronavírusos, most ez az arány 25-30 százalékra tehető. A járvány komoly alkalmazkodóképességet igényel és fokozott terhelést jelent a kollégákra, ez tény. Ennek következtében volt jelentősebb fluktuáció, ugyanakkor az is igaz, hogy az osztályon dolgozók az elmúlt hónapok hatására sokkal jobban összekovácsolódtak, az új kollégák is hamarabb integrálódtak, ugyanis mindenki el- és befogadóbbá vált, jobban odafigyelünk egymásra. Erre a fajta szolidaritásra szükség is van, ugyanis jelentősen megnőtt az osztály terhelése: ma már átlagosan közel napi 100 beteget látunk el.
Milyen fontos tanulságokkal, később is használható tapasztalatokkal szolgál ez a jelenlegi helyzet?
Az ezen a területen ellátást végző kollégák rengeteg dolgot tanultak az elmúlt időszakban: például azt, hogyan lehet a védőfelszerelés ellenére kommunikálni, az itt kezelt betegeket megnyugtatni. A krízishelyzet megtanította nekünk, mennyire fontos a betegekkel való kapcsolattartás. Az SBO-n mindig is büszkén vallottuk és tanítottuk, hogy ez egy krízis- és változásmenedzsmentre, folyamatosan változó feladatokra koncentráló, adaptív ellátási forma. Az elmúlt időszakban mindezzel hatványozottan szembesültünk. Naponta új ismereteket tettünk gyakorlatszintűvé, mindig a helyzethez alkalmazkodva. Úgy vélem, a koronavírus több szempontból is szemléletmódváltást jelentett – a jövőben koronavírus előtti és utáni világról fogunk beszélni, sok dolog pedig nem lesz már olyan, mint korábban, ugyanakkor rengeteg új dolgot is tanultunk, ami megkönnyítheti az életünket. Ilyen például a kommunikáció és azon belül az online kommunikáció helye és hangsúlya vagy a higiénés technológiák és eljárások fokozott alkalmazása.
Bárdi Ildikó, főnővér, Sürgősségi Betegellátó Osztály
A szakdolgozói, ápolói feladatok tekintetében mi a legnagyobb változás, amit a COVID-helyzet hozott?
A márciusban hazánkba is megérkező világjárvány hatására gyakorlatilag teljesen átszerveződött az osztály működése. Már a pandémia előtt is voltak különálló munkaterületeink a fertőzött, vagy fertőzésgyanús betegek izolálására, a koronavírus hatására azonban egy teljes új zónát kellett elkülöníteni munkaállomásokkal, bevezetett pre-triázzsal, új betegutakkal. Így most gyakorlatilag dupla munkaállomással dolgozunk: külön ellátási részleget képeznek a fertőzött betegek, akik az ún. vörös zónába kerülnek, az eddigi zöld zónában található, „normál” ellátást kapó páciensek mellett. A vörös zóna elindításához meg kellett szervezni az itt zajló ellátást, biztosítani a tárgyi feltételeket, a különböző eljárásrendeket, adaptálni az irányelveket és szabályzatokat, támogatni a kollégák alkalmazkodását, megtanulni a védőfelszerelések használatát. A betegforgalom függvényében 2-4 ápoló dolgozik a vörös zónában, akiket 4 óránként váltanak.
Mennyiben igényelnek más ellátást ezek a betegek?
A zöld zónában kezeltekhez hasonlóan a vörösben is vannak betegek, akik stabil általános állapotnak örvendenek és vannak kritikus állapotban lévők. Utóbbiak ellátása során a kollégák más jellegű, fokozott védelmet nyújtó felszerelést viselnek.
Miként változtatja meg a védőöltözék viselése a folyamatokat, a betegekkel való kapcsolatteremtést?
A védőfelszerelés főleg a kezdetekben okozott fokozott megterhelést, az idő múlásával azonban az ápolók hozzászoktak ehhez. Ugyanakkor a 4 órás, megszakítás nélküli, felszerelésben végzett munka során a betegekkel való kapcsolattartás is nehezebb. A páciensek számára ugyanis sokszor ijesztő, hogy beöltözött emberek vannak körülöttük és látják el őket, akikkel nincs az a fajta személyes kontaktus, mint amit megszokhattak az ápolóktól. Épp ezért mindent megteszünk, hogy a betegek komfortosabban érezzék magukat, megpróbáljuk oldani a helyzetet.
Milyen fontos tanulságokkal szolgál, milyen később is használható tapasztalatokat ad ez a jelenlegi helyzet?
A koronavírus-járvány egy ismeretlen helyzetet jelentett mindannyiunk számára, szép lassan azonban kialakítottuk a megfelelő működési módot, és egymásra támaszkodva egyre erősebbé váltunk. A fokozott terhelés miatt volt némi fluktuáció az osztályon, azonban úgy érzem, a csapat erősebbé és összetartóbbá vált.
Dobozi Pálma, Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
