Hat nyugalmazott munkatársnak adományoztak „Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Örökös Tagja” kitüntető címet azon a szűkkörű ünnepségen, amelyet a járványügyi biztonsági szabályok betartása mellett tartottak meg. A kitüntetetteket egykori kollégák és tanítványok méltatták.

„A Bókay Gyermekklinikán immár 181 éve követik egymást a generációk, és adják át a tudás mellett azt a többletet, ami minket igazi gyermekgyógyásszá tesz” – fogalmazott köszöntőjében dr. Szabó Attila, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, klinikai rektorhelyettes. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a most kitüntetettek összességében az intézmény fennállásának 181 événél is több időt áldoztak gyógyításra. „Mennyi élmény és tudás, mennyi tanítvány és hány meggyógyított gyermek, szenvedő-síró arcból mosolygósat varázsoló tett őrzi ezeket az éveket!” – fogalmazott dr. Szabó Attila. A megnyitó beszédet követően minden kitüntetettet korábbi kollégája, tanítványa köszöntött az ünnepségen.

Dr. Póder György nyugalmazott egyetemi adjunktus laudációját dr. Kincs Judit klinikai főorvostól hallhatták a résztvevők. Dr. Póder György általános orvosi diplomáját 1965-ben a Semmelweis Egyetemen szerezte summa cum laude minősítéssel. Közel 55 éven keresztül gyógyított, oktatott, kutatott a klinika falai között. Hazai és nemzetközi szakmai társaságok tagja, több mint 200 tudományos előadást tartott hazai és külföldi kongresszusokon, közleményei száma 94. Nevéhez fűződik a klinika légzésfunkciós laboratóriumának kialakítása, munkájának elindítása. A mindenkori légzésfunkciós asszisztensek képzését irányította.

Dr. Madácsy László nyugalmazott egyetemi tanár laudációjában dr. Tóth-Heyn Péter egyetemi docens kiemelte: 1991 óta, közel 30 éve a klinika megbecsült vezető oktatója, korábbi igazgatóhelyettese. Mind kandidátusi, mind MTA doktori fokozatát a gyermekkori diabetes mellitus kutatásának nemzetközi jelentőségű eredményeivel szerezte. Számos hazai és nemzetközi gyermekgyógyászati és diabetológiai társaság vezetőségi tagja, 2000-2002 között a Magyar Diabetes Társaság elnöke volt. Madácsy professzor érdemei elévülhetetlenek a hazai gyermekdiabetológia fejlődésében. A hazai diabetológia mesterei között szerepel, az általa korábban vezetett klinikai osztály hazánk vezető centruma jelenleg is – hangsúlyozta.

Dr. Kohlhéb Ottót dr. Farkas Viktor klinikai főorvos köszöntötte. A laudációban elhangzott, hogy a díjazott 1969-től dolgozik dr. Gegesi-Kiss Pál, majd dr. Gerlóczy Ferenc, dr. Miltényi Miklós, dr. Tulassay Tivadar és dr. Szabó Attila professzorok munkatársaként. Emlékeztetett, hogy 1971-74 között neurológiai szakképesítésének megszerzéséhez a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján dr. Horányi Béla irányítása alatt gyógyított, majd gyermekepileptológiai témában védte meg kandidátusi disszertációját. A lázas eclampsiával kapcsolatos publikációi nemcsak gyermekneurológusok, hanem az általános gyermekorvosok érdeklődését a mai napig felkeltik.

Galéria

6kép

Dr. Bodánszky Hedvig nyugalmazott egyetemi tanárról szóló laudációjában dr. Arató András egyetemi tanár kiemelte: 1958-ban fejezte be tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, amelyet követően egész életében az egyetemen dolgozott, közel negyven évig a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán, majd 1997-től az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Ösztöndíjas londoni munkája után 1973-ban Kerpel-Fronius Ödön professzor felkérésére megszervezte a gasztroenterológiai munkacsoportot a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Hazánkban ő alkalmazta először a kilégzési hidrogén tesztet és elsők között végzett vékonybélbiopsziát. A Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság életműdíjjal tüntette ki 2007-ben.

Dr. Cserháti Endre nyugalmazott egyetemi tanár méltatásában dr. Mezei Györgyi egyetemi adjunktus kiemelte: hosszan lehetne feleleveníteni az eltelt éveket, hiszen a professzor 1956-tól 64 éven át, folyamatosan a „csupa nagybetűs” I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán dolgozott. A munkában nem létezett számára fontosabb, mint a klinika érdeke, benne a beteg gyermekek empatikus gyógyítása, a tanítványok, munkatársak tudományos feladatai, a magyar, német és angol diákok lelkes oktatása.

Dr. Kelemen József ny. egyetemi adjunktus 1957-ben nyert felvételt a klinikára, a közösségnek 63 éve aktív tagja – mutatott rá a méltatásban dr. Kovács József egyetemi tanársegéd. Tevékenysége első éveiben hosszabb időt töltött kardiológiai betegek ellátásával, később a pulmonológiai osztályon a tüdőgyógyászati profil szélesedése allergiás, asztmás betegek ellátását, a kórképek kutatását is lehetővé tette számára, és ekkor kezdődött a rendszeres légzésfunkciós vizsgálatok végzése is egy harangos spirométer beüzemelésével. A pulmonológiai munkacsoport tagjaként évtizedekig magas színvonalú tudományos tevékenységet folytatott.

Vas Dóra
Fotó: Dimény András

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.