„Munkahelyem, a Fogorvostudományi Kar (FOK) Fogpótlástani Klinikája a második családom, izgalmas feladatok, megbecsülés és szeretet, ami ide köt – mondja Fejérdyné Csatári Ágnes, a klinika titkárságvezetője, hozzátéve, hogy a mai napig reggelenként örömmel száll ki a liftből az Oktatási Centrum 6. emeletén, meglátva a Fogpótlástani Klinika feliratot; ezért is választotta ezt kedvenc helyéül.

Fejérdyné Csatári Ágnes 1989-ben került a Fogorvostudományi Kar Dékáni Hivatalába, öt évvel később pedig az akkor még a Mikszáth Kálmán téren működő klinikán folytatta a munkát, amelynek kapuját 2007. áprilisában Gyuricza Ferenc kollégájával együtt zárták be, mikor átköltöztek a FOK intézetei a kar új épületébe, a Szentkirályi utca 47. szám alá. A költözés hatalmas változást jelentett, hiszen korábban egy orvosi szoba volt, amiben mindenkinek egy szekrény jutott, az új helyen viszont minden sokkal tágasabb lett – emlékszik vissza Csatári Ágnes. Ami viszont megmaradt, hangsúlyozza, az a szeretet, az egymás támogatása, az elfogadó és befogadó szellemiség. Nem széthúz minket a nagyobb tér, továbbra is megtaláljuk az alkalmakat a találkozásokra – fogalmazott.

Az új tanév kezdete számára mindig egy különösen kedves időszak, mivel ekkor érkeznek az új szakorvosjelöltek a klinikára telve lelkesedéssel és izgalommal, akiket ő segít az első tennivalókban.

Csatári Ágnes életében nemcsak a munka miatt meghatározó az egyetem, hiszen itt ismerte meg férjét, dr. Fejérdy Pált, a klinika jelenlegi professor emeritusát. Büszkeséggel tölt el, hogy több, számomra nagyon értékes embert tudtam „megfertőzni” az egyetemi léttel, akik hosszú évek óta ugyanolyan nem múló szeretettel és elkötelezettséggel vannak munkahelyük és munkájuk iránt, mint ahogy én is – mondja. Így már a családi összejöveteleken is mindig bekúszik a beszélgetésbe az egyetem, már félszavakból értik egymást. Ilyenkor egy nyelvet, az egyetem nyelvét beszéljük – fogalmaz.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított, majd a 250. tanévben is folytatódó sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.