Vasárnap óta folyamatosan szűrik a Semmelweis Egyetem munkatársai azokat a magyar állampolgárokat, akik részt vesznek a hazai Formula-1-es futam lebonyolításában. A verseny szervezői minden résztvevőtől, így a több száz magyar közreműködőtől is olyan negatív PCR-tesztet követelnek meg, amely öt napon belül készült.

A Hungaroringen dolgozó magyar állampolgárokat több helyszínen tesztelik a Semmelweis Egyetem munkatársai. Azokat, akik a július 17-19-i Magyar Nagydíj előkészületeiben is részt vesznek, egy, a pálya közelében kihelyezett szűrőállomáson már vasárnap óta tesztelik. Itt mintegy 350 fő vizsgálatát szükséges elvégezni a futam kezdetéig, amely feladat elvégzéséhez alaphelyzetben kettő, de csúcsidőben három szűrőcsapat is dolgozik napi 12 órán keresztül.

A futamon részt vevő több mint 170 sportbíróból 42, nem a fővárosi agglomerációban élőnél a Semmelweis Egyetem úgy végezte el a PCR-vizsgálatot, hogy házhoz, lakáshoz vagy munkahelyhez mentek ki országszerte az intézmény munkatársai, akik összesen több ezer kilométert utaznak a mintákért.
Emellett az egyetem laborjában értékelik ki az Országos Mentőszolgálat által a futamhoz biztosított személyzet tesztjeit, amelyhez a mintákat a mentőszolgálat munkatársai veszik le.

Galéria

10kép

Ezeken kívül a Hungaroringen is rendelkezésre állnak az egyetem munkatársai egy mobil laborral a futam teljes ideje alatt, amely biztonsági tartalékot jelent. Itt csak indokolt esetben tesztelünk, ha a helyszínen merülne fel igény erre, és olyan PCR-tesztet alkalmazunk, amely rendkívül gyorsan eredményt ad – mondta dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, aki a Formula-1-es tesztelés operatív vezetője az intézmény részéről. Az egyetem részéről összesen 60-70 fő vesz részt a több száz fő tesztelésében.

A Semmelweis Egyetem munkatársai a Hungaroring stábjával együtt már az idei Formula-1-es szezon első, ausztriai futamán tanulmányozták, hogy az osztrák szervezők hogyan teremtették meg a biztonságos rendezés feltételeit. Megvizsgáltuk a folyamatos koronavírus-szűrések rendjét és maximálisan felkészülve várjuk a mogyoródi futamot – hívta fel a figyelmet dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
A Formula-1 szabályait meghatározó Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) öt napig tekint érvényesnek egy-egy PCR-tesztet.

A Magyar Nagydíjat a többi futamhoz hasonlóan zárt kapuk mögött, csökkentett létszámú szakembergárdával, szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezik meg. A szükséges egészségügyi háttér kialakításában és a megfelelő járványügyi védekezésben kulcsszerepet kapott a Semmelweis Egyetem. Az egyetem iránymutatása alapján alakították ki a járványügyi protokollt, és szerezte be a Hungaroring a megfelelő higiéniés eszközöket, fertőtlenítőket és védőfelszereléseket.

A Hungaroring területén üzemel majd egy orvosi központ, amely általános egészségügyi ellátást biztosít a versenyzők és a csapatok számára, a háttérkórház pedig a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja lesz, amely ügyeleti rendszerben biztosítja a versenyzők ellátását egy esetleges baleset esetén.

Beck András

Képek: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; Hungaroring

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.