Fontos, hogy a jelenlegi helyzetben se álljon meg az élet, hiszen ezzel tudjuk a betegek érdekeit szolgálni – véli dr. Bödör Csaba, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Molekuláris Diagnosztikai részleg vezetője. Úgy látja, a kollégák a pánik helyett a szokásosnál is nagyobb elhivatottsággal dolgoznak. Cikksorozatunkban bemutatjuk, milyen változásokat hozott az egyetem különböző területeken dolgozó munkatársai életébe a jelenlegi járványügyi helyzet.

A betegek folyamatos ellátása érdekében az onkológiai és onkohematológiai molekuláris diagnosztikai szolgáltatás változatlanul, de fokozott biztonsági intézkedések betartása mellett működik az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet Molekuláris Diagnosztika laboratóriumában dr. Bödör Csaba vezetésével. A leletezés online történik, de a különböző hematológiai és onkológiai centrumokból havonta továbbra is több százas nagyságrendben érkező mintákat helyben vizsgálják. A járványügyi helyzetben kisebb létszámmal, nyújtott műszakban, a megfelelő védőeszközökkel ellátva tudjuk folytatni a tevékenységünket – tette hozzá.

Galéria

3kép
Korábbi felvétel. Fotó: Dimény András

Az intézet tudományos főmunkatársa elmondta, hogy bár a kutatómunka online keretek közé szorult, mégis nagyon hasznosan telik ez az időszak. A PhD-hallgatók is a molekuláris diagnosztikai aktivitást segítik önkéntesként, ezen túl a publikációs és kutatási tervezési feladataikat látják el. Rendszeresen tartanak online megbeszéléseket a fiatal kutatókkal, aminek érdekes tapasztalata, hogy számos folyamat produktívabb ebben a formában, és az időfelhasználás is hatékonyabb.

Ezt az időszakot arra is igyekszünk kihasználni, hogy további fejlesztésekben gondolkodjunk és már a következő molekuláris diagnosztikai fejlesztéseket tervezzük, teszteljük – mutatott rá dr. Bödör Csaba. A feladatok most is ugyanúgy előttünk vannak, el kell őket végeznünk, és nem szabad, hogy pánik uralkodjon; helyette inkább igyekszünk a járvány utáni időszakra gondolni – vélekedett a kutató.

Tapasztalatai szerint az intézet munkatársai a szokásosnál is nagyobb elhivatottsággal dolgoznak, annak ellenére, hogy természetesen mindenki vágyik már arra, hogy a hétköznapok visszatérjenek a régi kerékvágásba.

Keresztes Eszter
Fotó: Dimény András

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.