Dr. Kecskés Tamás rendőr alezredes, Budapest hatodik kerületi rendőrkapitányságának a vezetője március 30. óta a Semmelweis Egyetem kórházparancsnoki pozícióját látja el a járványügyi helyzet idejére. Mint mondja, olyan hamar beilleszkedett a „Semmelweis családba”, mintha mindig is itt dolgozott volna.

A mi dolgunk átvenni azokat a feladatokat, melyekre a megnövekedett terhelés miatt nem biztos, hogy lenne energiája az egyetemnek. Eközben persze érvényesítenünk kell a járvánnyal kapcsolatos biztonsági és vagyonvédelmi szabályokat is, képviselve az egyetem érdekeit és maradéktalanul eleget téve a kormányrendeletben foglaltaknak – ismertette dr. Kecskés Tamás alezredes, a Semmelweis Egyetem kórházparancsnoka. Mint mondja, az egészségügy és a rendvédelem ugyan sokban különbözik, de ha azt kívánja tőle a munkája, hogy az egészségvédelem terén segítsen, akkor ezt teszi. Igyekeztünk úgy integrálódni az intézmény mindennapjaiba, hogy az semmilyen disszonanciát ne okozzon annak működésében. Mi észrevétlenül kell részei legyünk az egyetemnek és közben teljesíteni a ránk kiszabott feladatot – emelte ki a rendőr alezredes.

Bár munkája sok mindenben változott az elmúlt időszakban, a magánéletében nem érezte meg ezt: azt szoktuk mondani, hogy az állásunk 8 óra munkából áll, minden más időnk pedig home office – vallja. Számomra – és ahogy látom, az egyetem vezetősége számára is – ismeretlen az, hogy nyolc órát dolgozunk, aztán elengedjük a munkát és nem foglalkozunk vele – tette hozzá. Ezzel kell bármely orvosnak összeegyeztetnie az életét, és ezzel kell nekem is – árulta el dr. Kecskés Tamás

A Semmelweis Egyetemet egy professzionális csapatnak látja, ahol a legelejétől kezdve profin, nyitottsággal és pozitív hozzáállással fogadták őket, mintha már évek óta itt lennének. „Ha lehet így mondani, akkor a Semmelweis-család részévé váltunk” – tette hozzá. Ha holnaptól valaki azt mondaná, hogy véglegesen itt kell dolgoznom, akkor ugyanolyan zökkenőmentesen menne a munka, mint az eredeti tisztségemben – fejezte be gondolatmenetét a Semmelweis Egyetem kórházparancsnoka.

Sturbán László
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.