„Az elmúlt tíz évemet ebben a szobában töltöttem, itt teljesedett ki a szakmai pályafutásom” – emlékezett vissza a Nyelvi Kommunikációs Igazgatóság tavaly leköszönt vezetője a 110 éves Ferencz téri épület első emeleti szobájában. Az egyetemen töltött 40 évemből 21 ehhez az épülethez kötődik, azon belül is ehhez a szobához, itt lettem igazgató, sok kedves és szép emlék fűz ide – mesélte. Több eredményes és fontos tárgyalás helyszíne volt ez a szoba, de konzultációkat is tartott itt, illetve dolgozatokat íratott. Olykor pedig a szobában található kanapé egyfajta terápiás jelleggel bírt, hiszen a hallgatók lelki problémáikkal is bizalmasan fordultak dr. Kovács Évához. Időnként egyfajta anyapótló szerepet is betöltöttem, vannak olyan tanítványaim, akik azóta barátnőim lettek – mondta.

Galéria

3kép

Nagyon emlékezetes volt számomra, mikor bejött hozzám az egyik német hallgató, és azt mondta, hogy a tanárnő tanította a szüleimet is – idézte fel a nyelvtanár, hozzátéve, hogy a 40 éves pályafutása alatt több egykori hallgatójának gyerekét is oktatta, ezeket mindig nagyon jó megérni – vélte.

A szobában álló vitrines szekrény számára fontos dokumentumot, könyvet is rejt. Az egyik ilyen például, amire nagyon büszke az egységes szaknyelvi tanmenet, amit az ő vezetése alatt dolgoztak ki mind a három karra. Igazgatósága alatt sikerült elérnie, hogy az egyetemem továbbra is hét nyelv oktatására van lehetőség (angol, német, latin, francia, olasz, spanyol és orosz). Mint mondta, erre a társegyetemeken sincs példa.

A volt igazgató élete az egyetemmel, mint gyógyító intézménnyel is szorosan összefonódott a családtagjai által: kislányát, férjét és édesanyját is az egyetem klinikáin kezelték hosszabb ideig. A 40 év alatt benne is egy igen erős kötődés alakult ki, ugyan már nyugdíjas, de most sem tud elszakadni az egyetemtől, ezért visszajár tanítani heti két alkalommal és aktívan részt vesz az egyetem különböző rendezvényein.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem 

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.