„Amikor a 63-as villamossal nagyapámékhoz jártunk, és elhaladtunk az Üllői út 26. előtt, édesanyám mindig azt mondta: Palikám, hogyha a Jóisten is segít, akkor ide fogsz járni” – idézte fel gyerekkori emlékeit dr. Fejérdy Pál. Végül 1964 szeptemberében lépett át először azon a bizonyos ajtón, de azóta is gyakran eszébe jut ez az emlék, ha ránéz a kapura, így számára ez a legkedvesebb helyszín az egyetemen. Mint mondta, csak az 1956-os forradalom után terelődött el rövid időre a figyelme az egyetem kapujáról, mivel a környéken számos épület megsemmisült, ezért inkább a romokat figyelték a villamoson utazva.

1964-ben persze nem volt olyan szép belülről az épület, mint napjainkban – tette hozzá dr. Fejérdy Pál – aki úgy tartja, hogy a Központi Igazgatási Épület felújítása és 2012-es átadása nem csak patinás jellege miatt volt nagy lépés, de különösen nagy öröm volt számára akkoriban a dékáni hivatali helyiségek méretének növelése.

Elmondása szerint iskolai évei közül az egyetemen töltött időszakot szerette a legjobban, ahol – az általános iskolával és gimnáziummal ellentétben – számos sikerélménye volt. „Csak ötöseim voltak, egyszer kaptam igazságtalanul négyest, pedig kettest se érdemeltem volna” – idézte fel, hozzátéve: ez annak is köszönhető, hogy az első két évben minden nap tanult.

Galéria

3kép
Az Oktatási Centrum alapkőletétele. Fotó: Kiss Balázs - Semmelweis Egyetem
Az Üllői út 1956-ban. Fotó forrás: Semmelweis Egyetem Központi Levéltár

Dr. Fejérdy Pál professor emeritus immár 55 éve tölti mindennapjait a Semmelweis Egyetemen. Három ciklusban volt a Fogorvostudományi Kar dékánja (1992-1998, 2010-2013), és elsőként töltött be rektorhelyettesi (2003-2009) tisztséget fogorvosként. A Fogpótlástani Klinikát 1999-2010 között vezette, és mint felidézte, azt, hogy erre a klinikára került, és a kezdetektől fogva máig itt dolgozik, dr. Zelles Tivadarnak köszönheti, akire egyaránt tekint mentorként és barátjaként. Az itt töltött évek alatt szerzett számos meghatározó emlék közül kiemelte még azt is, amikor letették a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumának alapkövét.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.