10 speciális korhű padot és 35 db párnát kapott a Transzplantációs és Sebészeti Klinika. A Magyar Szervátültetettek Szövetségének 1,6 millió forintos adományát dr. Máthé Zoltán, a klinika igazgatója vette át, aki hangsúlyozta: a klinikán évről évre emelkedik az átültetések száma, az épületben pedig számtalan új beruházás történt.

Az adomány átadásakor Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke köszönetét fejezte ki a klinika dolgozóinak amiért ilyen magas színvonalon biztosítják a szervátültetettek ellátását. Hozzátette:  a várakozást szerették volna kényelmesebbé tenni azokkal a speciális párnákkal, amelyek a már meglévő fapadokra kerültek, valamint az újabb, 27 ülőhelyet biztosító padokkal, melyek az épület korabeli bútorzatához illeszkednek. Különlegességük, hogy a folyosó kisebb nagyobb zugaira egyedileg lettek méretezve, így szinte észrevétlenül növelték meg a férőhelyek számát. Berente Judit kitért rá, hogy egy-egy kontroll során  a szervátültetettek – a különböző kiegészítő vizsgálatok, illetve a gyógyszerszint meghatározások  miatt – jóval hosszabb időt töltenek az intézményben, mint más betegek. A szövetség a jövőben is igyekszik a klinikával együttműködve támogatni és segíteni a szervátültetettek minőségi ellátását – hangsúlyozta. 

Dr. Máthé Zoltán, a klinika igazgatója megköszönte a szövetség adományát és kiemelte: a klinikán évről évre emelkedik az átültetések száma, ami sok szervre váró embernek ad új életet. Az épületben számtalan új beruházás történt, melynek keretében megújult a többi között a sterilizáló, valamint korszerű műszerekkel gazdagodott az intenzív osztály is – emlékeztetett.

Az 1,6 millió forintos adományt Berente Judit elnök és dr. Grózli Csaba stratégiai és orvos igazgató adta át, a padok elkészítését és az intézménybe szállításának költségeit pedig egy névtelenséget kérő szervátültetett vállalta. 

Bódi Bernadett
Fotó és forrás: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.