rs55762_bi_20161125_0002-scrMintegy 100 diák érkezett a Fogorvostudományi Kar (FOK) nyílt napjára az ország valamennyi régiójából. A középiskolások többek között megismerkedhettek a kar történetével, a fogászati képzés elemeivel, valamint betekintést nyertek a kar tanlaborjába, a Hallgatói Önkormányzat tagjaitól pedig hasznos gyakorlati ismerteket tudhattak meg az egyetemi életről.

A nyílt napra nem csak végzősök látogattak el, hanem már 10-11. évfolyamosok is, akiknek egy része tudatosan készül a fogorvosi pályára. Az általunk megkérdezett diákok közt volt olyan, aki a családi hagyományokat folytatva szeretne itt tanulni, és olyan is, aki már évek óta készül a felvételire: biológia, kémia fakultációval vagy épp idegennyelv-tanulással.

rs55774_bi_20161125_0040-scrA fogorvoslás az egész ember kezeléséről szól, mivel akár lelki gond is okozhat fogászati tüneteket, ezért egységben kell kezelni a pácienseket – hívta fel a fiatalok figyelmét dr. Gerber Gábor. A FOK dékánja ismertette a fogorvosképzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, így többek között a bejutáshoz szükséges ponthatárokat és ajánlott előismerteket, példaként említve a kémiai és fizikai tudás szükségességét, mivel a fogászat számos eleme anyagismereten alapul. Dr. Gerber Gábor elmondta, Európában elsők között indult el különálló fogorvosképzés a mai Semmelweis Egyetemen (1952-ben), és Magyarországon elsőként itt jött létre az önálló Fogorvostudományi Kar (1955-ben). Szót ejtett a FOK felsőoktatási rangsorokban elfoglalt előkelő helyezéseiről, és kiemelte, az alacsony hallgatói létszámmal (100 fő új hallgató/tanév) az oktatás magas színvonalának fenntartása a cél. A dékán kitért rá, a fogorvosok közt egyre több a nő, ugyanakkor a praktizáló orvosok egyre idősödnek, ezért rendkívül fontos az utánpótlás, a fiatalok érdeklődésének felkeltése. A hallgatói összetétel kapcsán kiemelte, a karon tanuló diákok fele külföldi, aminek köszönhetően a hallgatók tanulmányaik során sok különböző kultúrát ismerhetnek meg közelebbről, ezzel is szélesítve világképüket.

rs55770_bi_20161125_0024-scrDr. Gerber Gábor ismertette a nyílt nap résztvevőivel a fogorvosi képzés curriculumát, az Erasmus program nyújtotta lehetőségeket a nemzetközi tapasztalatszerzésre és kapcsolatépítésre, valamint azt, hogy miként segíthet a tudományos diákköri tevékenység a szakmai előrelépésben. A fogorvosi pálya kapcsán a dékán kiemelte az empátia fontosságát, vagyis az emberek megbecsülését, a páciensekhez való türelmes, udvarias, figyelmes viszonyulást.

Az általános ismertető után a középiskolások a Hallgatói Önkormányzat képviselőinek segítségével szereztek információkat a hallgatói életről, majd különböző tematikus előadásokat hallgattak meg, például az orális diagnosztikáról és a fogszabályozásról. A program zárásaként a tanlabor működésébe nyertek betekintést a nyílt nap résztvevői.

Keresztes Eszter
Fotó: Bielik István

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.