Négrádi Éva 2015 áprilisa óta az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika vezető ápolója. 18 éves korától dolgozik itt, sőt középiskolai gyakorlatát is ezen a klinikán töltötte, így nála kevesen ismerik alaposabban az intézményt.
„Elég hamar kialakult, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Eredetileg óvónő szeretettem volna lenni, később már gyerekápolónak készültem” – emlékezett vissza. Az egészségügyi szakközépiskola tanulójaként a klinikára járt gyakorlatra, ahol a csecsemőosztály tetszett neki legjobban, itt szeretett volna dolgozni. Az érettségi utáni nyáron jelentkezett is az akkori főnővérnél, mivel megfogta az itteni hangulat, de épp nem volt a csecsemőosztályon hely, így a diabétesz osztályra került.
Mint elmondta, nagyon jól esett neki, hogy kedvesen fogadták, és a kollégák mindenben segítették a beilleszkedését. „Minden nap tanultam valami újat, és egyszer csak azt éreztem, hogy jó helyen vagyok” – mesélte a kezdeti időszakról, hangsúlyozva, hogy miután megértette és átlátta a folyamatokat, nagyon megszerette munkáját.
1985-ben az akkori osztályvezető főnővér elment gyesre, így ő lett az új osztályvezető, viszonylag fiatalon. Ezután 18 évig vezette a diabétesz osztályt, közben pedig elvégezte a szükséges képzéseket. Mivel a folytonos tanulás híve, mindig is szeretett új dolgokat kipróbálni, például a HBCs kódolás tudását is elsajátította, az ezzel összefüggő adminisztratív munkát jelenleg is ő tartja kézben.
Klinikavezető főnővérként az irodai munkát eleinte úgy élte meg, hogy „elvesztette az osztályt”, hiszen hiányoztak neki a gyerekek és furcsának találta azt, hogy egyedül ül egy helyiségben, de továbbra is sok időt tölt a betegek mellett az osztályokon, így nem szakadt el tőlük teljesen. „Az irodában papírok vannak, azok nem sírnak” – jelentette ki, arra utalva, hogy a papírmunkát bármikor ott lehet hagyni, ha valamelyik osztályon segítségre van szükség.
Bár sokáig volt a klinikavezető főnővér helyettese, nem készült arra, hogy átvegye a szerepét. Mégis, mint mondta, amikor felkérték erre a feladatra, úgy érezte, tartozik annyival ennek a klinikának, hogy elvállalja a megbízatást. Már akkor is fontosnak tartotta azt, hogy továbbadja mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az intézményben töltött évek során szerzett.
Négrádi Éva úgy látja, hogy klinikavezető főnővérként egyszerre kell képviselnie a klinika és a dolgozók érdekeit, a dolga az, hogy a lehető legjobb eredményt elérve közvetítsen a két fél között. Körülbelül 150 dolgozó munkáját irányítja, ami nagy felelősséget jelent.
„Igyekszem mindig türelmes lenni, pozitív hangulatot sugározni és nemcsak szakmailag, de emberileg is segíteni, amikor csak tudok” – mondta el. A pozitív, derűs szemlélet azért is fontos, mert a klinikán gyógyuló gyerekek nagyon érzékenyek és őszinték. Kulcsfontosságú, hogy az ember ki tudja zárni az esetleges konfliktusokat, magánéleti problémákat és csak rájuk tudjon koncentrálni – vélte.
Mint elmondta, a diabétesz osztályon kifejezetten szoros és tartós viszony alakul ki a gyerekek és a nővérek között, melynek alapvető alkotóeleme a tanulás. Nagyon sok múlik azon, hogy egy nővér hogyan kommunikál a kicsikkel, képes-e türelmesen, számukra is érthetően, az ő nyelvükön elmagyarázni a betegségükkel kapcsolatos tudnivalókat, hiszen a cukorbeteg gyerekeknek napi szinten együtt kell tudniuk élni betegségükkel. Ezért nagyon fontos az osztályon dolgozók részéről az állandó koncentráció, hiszen ha valaki figyelmetlenségből téves információt továbbít, amit aztán így jegyez meg a gyerek, az akár veszélyes is lehet. A kicsikkel és a hozzátartozóikkal való kapcsolattartás egy igen komplex folyamat, de meglátása szerint elsősorban mégis a gyermekkel való kommunikáció az elsődleges. „Gyerekápoló vagyok, a lelkem a gyereké, hiszen lélekben én is még mindig gyerek vagyok” – foglalta össze, miért jelent számára könnyebbséget a gyerekekkel való foglalkozás.
Nagy kihívás egy gyerekből kiszedni, hogy hol fáj, főleg ha nem is tud még beszélni – foglalta össze a munka ezen részének legfőbb nehézségét, de azt is hozzátette, hogy szerinte a kis páciensekkel mégis könnyebb szót érteni, mint az idősebbekkel, hiszen a gyerekek sokszor őszintébbek, mint a felnőtt betegek. Négrádi Éva örömmel számolt be arról is, hogy rendszeresen hall régi pácienseiről, akik gyakran felkeresik őt. A minap egy boltban találkozott össze egy egykori kislánnyal, aki már a férjét mutatta be neki, máskor a gyerekeiket hozzák be neki megmutatni azok, akiket annak idején kamaszként az osztályon ápoltak.
Saját szerepével kapcsolatban elmondta, hogy klinikavezető főnővérként sok döntést kell felvállalnia, legyen szó akár az osztályok közötti konfliktusok elsimításáról is, ami nem mindig könnyű feladat. Mégis úgy érzi, hogy nem viselkedik a szó szoros értelmében vezetőként, szeretné a többiek között, és nem feléjük rendelve látni magát. A kollégáival kifejezetten jó a kapcsolata: tudják, hogy a telefonja mindig be van kapcsolva, bármikor fordulhatnak hozzá kérdésekkel. Négrádi Éva külön kiemelte, hogy a klinika gazdasági vezetőjével nagyon jól tudnak együttműködni, aminek köszönhetően talán gyorsabban oldhatók meg bizonyos kérdések, így ha marad egy kis ideje, azt a gyerekek között tudja eltölteni.
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
