Elektronikus bérjegyzéket vezet be az egyetem, melynek júniusban kezdődött a próbaüzeme. Két szervezeti egység: az Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság (EGFI) és az Informatikai Igazgatóság munkatársai már az új rendszeren keresztül kapták meg a májusi bérjegyzéküket. A változtatás célja a gyors, olcsóbb és korszerűbb ügyintézés meghonosítása az egyetemen.

Medvey András informatikai igazgató elmondta: a következő hónapokban tesztelik a rendszer működését, javítják az esetlegesen felmerülő hibákat és a tervek szerint év végére már az egyetem minden dolgozójához elektronikus úton jut el a bérjegyzék, kiváltva így annak papír alapú változatát.

RS49324_KA-20160620-IMG_3066-scrTájékoztatása szerint az elektronikus bérjegyzék egy erre a célra létrehozott – csak belső hálózatból látható – felületen lesz majd elérhető az Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság honlapján. Az egyetemi munkatársak személyes kódot kapnak a belépéshez, a rájuk vonatkozó adatokhoz így csak ők férnek hozzá. A tervek szerint a későbbiekben az EGFI-nek is lehetősége lesz a rendszeren keresztül kiküldeni a munkavállalókat érintő különböző dokumentumokat, egyebek mellett adózással vagy cafetériával kapcsolatos információkat.

Az informatikai igazgató hangsúlyozta: az elektronikus bérjegyzék bevezetését maximális körültekintéssel végzik az informatikai biztonsági követelmények betartásával. Mint mondta, az új rendszer racionálisabb működést tesz lehetővé és csökkenti a papírfelhasználást is.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.