RS39200_KA-20151118-IMG_3200-scrKözös emlékszimpóziumot tartott Semmelweis Ignác tiszteletére a Semmelweis Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia. A Semmelweis-év keretében rendezett programon dr. Kosztolányi György levezető elnök, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: arról a magyar orvosról lesz szó, aki nem folyóiratokban megjelent impakt faktorokkal írta be magát az orvostudomány történetébe, hanem egy olyan „impakttal”, amit azóta sem lehetett felülmúlni.

RS39199_KA-20151118-IMG_3209-scrDr. Monos Emil, az egyetemi Semmelweis-emlékév Bizottság elnöke, a másik levezető elnök köszöntőjében kiemelte a jelentőségét annak, hogy az UNESCO annak Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezésére megünneplésre méltónak tartotta Semmelweis halálának 150. évfordulóját. Semmelweis felismerésének köszönhetően a nagybetűs életet is ünnepelhetjük ebből az alkalomból – fogalmazott.

A szimpóziumon köszöntőt mondott dr. Szél Ágoston rektor, aki kiemelte: ma a Semmelweis doktrína olyan fokú elismerését ünnepelhetjük, mely az egyetem névadója számára biztosítja a legnagyobb orvos címet. RS39195_KA-20151118-IMG_3223-scrSemmelweis Ignác a mikrobákról mit sem tudva, korát megelőzve fedezte fel a gyermekágyi láz és a klórvizes kézmosás közötti összefüggést. Félelmetesen egyszerű felismerése nyomán kevés befektetéssel lehetett volna tenni a betegség megelőzéséért, a pályatársak mégsem vettek erről tudomást. Nem fordult időben a tudományos közvéleményhez, hanem szűkebb környezetében folytatta szélmalomharcát. A rektor szerint kivételes, hogy még 150 évvel a halála után is tudunk újat mondani Semmelweis hagyatékáról.

RS39190_KA-20151118-IMG_3241-scrVarga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy Semmelweis esetében a felfedezés ténye és a felfedező sorsa nem szétválasztható. Meglátása szerint nem annyira a kortársak vaskalaposságában rejlik elutasítottsága, hanem a régi rendszerben: Pasteur és Koch felfedezéséig értelmezhetetlen volt felismerése. Szerinte nem a tudományos viták őrölték fel Semmelweis egészségét, maximum hozzájárulhattak személyisége átalakulásához. Az utókor emlékezete számára azonban a kettő összekapcsolása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Semmelweis-kultusz kiépülése során leginkább az önmagát feláldozó orvosként kerüljön be a köztudatba. Személye korszakalkotó tudományos felfedezésnél is többet jelképez; a 20. század végére Semmelweis minden hivatásáért áldozatot hozó, és a hatalmasságoknak kiszolgáltatott szakember képviselője lett – jelentette ki.

RS39188_KA-20151118-IMG_3249-scrDr. Rigó János, az egykori „Semmelweis klinika”, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója „Semmelweis a pesti egyetem szülészeti tanszéke élén” című előadásában egy, az egyetemi levéltár segítségével végzett érdekes gyűjtést is ismertetett a Semmelweis által adott osztályzatokról. Ebből kiderül, hogy tíz éves ténykedése alatt egyre jobb minősítéseket, jegyeket adott a diákoknak, a végén az osztályzatok átlaga a 4-est közelítette, az elégtelenek száma pedig csak 1 százalék volt.  Semmelweis elkötelezett oktató volt, tanévenként 200 hallgatót tanított magyar és német nyelven. Dr. Rigó János kiemelte azt is, hogy a pesti egyetemen kezdte el a tudományos publikálást, fő művei is ebben az időszakban íródtak, és ő harcolta ki a klinika új épületbe helyezését is. Itt született híres Utasítványa is, mely tartalmazta, mit tegyenek az orvosok és ápolók a gyermekágyi láz elkerülése érdekében.

RS39186_KA-20151118-IMG_3295-scrDr. Rosivall László, a Kórélettani Intézet egyetemi tanára Semmelweisről mint a kórélettani kutatás úttörőjéről beszélt. 1844-ben szerzett diplomát és három évvel később olyan felfedezést tett, melyről még mindig beszélünk – mutatott rá. A klinikai kórélettani kutatási módszerek közül alkalmazta a statisztikát, a megfigyelést, a boncolást és az állatkísérleteket. Emlékeztetett arra, hogy Semmelweis a kezdetektől a gyermekágyi láz leküzdésének szentelte életét, idézte tőle azt a megállapítást, miszerint 1848-ban, amikor az egész évben szigorúan végezték a klórmeszes kézmosást, az I. Osztályon a 3556 gyermekágyasból 45, vagyis 1,27 százalék halálozott el. Szólt az Orvosi Kaszinó 1906-ban készült és elveszett Semmelweis-serlegének tavalyi újrakészíttetéséről, valamint az angolszász területen használt kifejezésről, a Semmelweis-reflexről, vagyis az új felismerések automatikus elutasításának reflexéről.

RS39175_KA-20151118-IMG_3320-scrDr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója úgy fogalmazott, óriási hatása volt Semmelweisnek a szülészet-nőgyógyászatra és a manuális szakmákra. A tudományos orvosi statisztika úttörőjének nevezte Semmelweiset, és rámutatott, hogy akkor ismerte fel a különböző esetek közötti összefüggéseket, mikor még gyermekcipőben járt az orvostudomány, és a baktériumokról, mikrobákról mit sem tudott. Kitért ugyanakkor arra is, hogy hiába ilyen régi „találmány” a kézmosás, egy brit felmérés szerint például az orvosok 47 százaléka nem most megfelelően kezet. A szülészet-nőgyógyászat terén, például a koraszüléssel, vagy a méhen belüli halálozással kapcsolatban ma is vannak kihívások, kellenének az újabb Semmelweisek – fogalmazott.

Dr. Molnár László, a Levéltár vezetője előadásában arról beszélt, hogy 14 évig tartott, mire az egyetem fel tudta venni Semmelweis Ignác nevét, ami szavai szerint mai szemmel nézve elég érthetetlen.RS39165_KA-20151118-IMG_3373-scr Előzményként megemlítette, hogy 1951-ben vált önállóvá az orvosképzés, amikor szovjet mintára átszervezték a felsőoktatást. Semmelweis nevének felvétele először 1955-ben merült fel, Semmelweis pesti tanárságának 100 éves évfordulója alkalmából, és hiába támogatta ezt az egyetemi tanács, mégsem történt semmi az ügyben. A névváltoztatás kérdése ezután hosszú időre lekerült a napirendről. A második próbálkozás Semmelweis halálának 100., illetve születésének 150. évfordulója  kapcsán merül fel újra: 1968-at, a második évfordulót jóvá is hagyta a minisztérium. A névváltoztatásra azonban mégsem ekkor, hanem egy évvel később 1969-ben, az egyetemi bicentenárium apropóján került sor: nagyszabású rendezvénysorozat keretében a Budapesti Orvostudományi Egyetem felvette a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nevet.

RS39164_KA-20151118-IMG_3384-scrSemmelweis-emlékek a Kárpát medencében címmel tartott előadást dr. Romics Imre, az Urológiai Klinika korábbi igazgatója. Beszámolójából kiderült, hogy nincs Semmelweishez köthető emlék Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken, Szlavóniában és Horvátországban. Magyarországon viszont számos intézmény, szervezet, utca, tér, szobor, dombormű, festmény, rézkarc, bélyeg, film és elismerés őrzi a nevét.

RS39189_KA-20151118-IMG_3246-scr

RS39163_KA-20151118-IMG_3402-scrDr. Kapronczay Károly, a Semmelweis Múzeum, Könyvtár és Levéltár korábbi főigazgatója emlékeztetett arra, hogy Semmelweis abban a korban élt, amikor a politika javítani akart az emberek szociális helyzetén, beleértve az egészségügyet is. Ennek eredményeként megszületik egyebek mellett a 15 fejezetes közegészségügyi törvény is, amely meghatározta az egészségügyi igazgatás szerveit, rögzítette, milyen a modern kórház és azok építésével is számolt. Ebben a korban teremtik meg az iskolaegészségügyi hálózatot, az anya és csecsemővédelmi rendszer alapjait. A prevenció gondolata Semmelweistől indult el és ez a törvény a mai egészségügy alapja – hangsúlyozta dr. Kapronczai Károly.

Dr. Réthelyi Miklós előadásában bemutatta az UNESCO munkáját, amely 70 éves az idén. Elmondta: a szellemi kulturális világörökségi listáraRS39159_KA-20151118-IMG_3417-scr a nemzeti listákról lehet felkerülni, de emellett létezik a világemlékezet lista is, amely a megőrzendő, nagy jelentőségű dokumentumok védelmére szolgál. Erre a listára kerültek fel 2013-ban a Semmelweis-dokumentumok – idézte fel dr. Réthelyi Miklós, aki ebben a körben felsorolt több más magyar dokumentumot is, egyebek mellett a corvinákat.

RS39156_KA-20151118-IMG_3439-scrDr. Iffy László Semmelweis amerikai ismertségéről beszélt. Elmondta: tisztelik, csodálják, de nem értik. Gyakran tévedés van azzal kapcsolatban, hogy mit fedezett fel – hangsúlyozta. Bemutatta saját esettanulmányát, amit a University of Illinois szülészeti osztályán készített. Az osztályon egyebek mellett az volt a feladata, hogy visszaszorítsa a kórházi fertőzéseket: érkezése előtt a császármetszések utáni fertőzések aránya 80 százalék felett volt, 12 hónap elteltével azonban ez 16 százalék alá csökkent, köszönhetően Semmelweis Ignác tanainak, melyeket a fiatal kollégák és a főnővér segítségével lehetett alkalmazni- ismertette a professzor.

RS39154_KA-20151118-IMG_3456-scrDr. Papp Zoltán a „kései tanszéki utód” szemszögéből beszélt Semmelweis Ignácról. Véleménye szerint nem igaz az a kijelentés, hogy Semmelweis nem teremtett iskolát. ” Ő egy nagy szülészeti iskolát teremtett, az egész világ szülészeti iskoláját” – fogalmazott. Mint mondta, a klinika folyamatosan ápolta Semmelweis emlékét, melynek egy nagyon szép pillanata volt, amikor az intézet udvarán felavatták a szobrát.
Kiemelte: Semmelweis üzenete a 21. századi szülészorvosoknak az, hogy publikálni kötelesség, az asepsis szabályai nem évültek el és megfelelő alázattal kell az ilyen betegek felé fordulni.

Az emlékszimpózium keretében dr. Iffy Lászlónak a Pro Universitate Díj ezüst fokozatát adta át dr. Szél Ágoston, csodálatra méltó és követendő életművének elismeréseként.

RS39191_KA-20151118-IMG_3237-scr

A Magyar Nőorvos Társaság az idei Semmelweis díját dr. Papp Zoltán professor emeritusnak adományozta, melyet dr. Bódis József elnök adott át az ünnepségen.

RS39170_KA-20151118-IMG_3354-scr

Zárszavában dr. Szél Ágoston felejthetetlennek nevezte az emlékszimpóziumot. Megköszönte a Semmelweis-év Emlékbizottság és ezzel összefüggésben különösen Dr. Monos Emil elnök munkáját.

Dobozi Pálma
Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.