Az ötven éve végzetteket köszöntötték a Fogorvostudományi Karon

Az egyetem vezetése nevében dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes, a kar korábbi dékánja köszöntötte a jubilánsokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy valójában dupla évforduló van, hiszen a fél évszázada végzettek mellett azt is ünneplik, hogy 60 éve alakult meg az önálló Fogorvostudományi Kar. Hozzátette: tíz fogorvos kaphatna most gyémánt oklevelet, de közülük már senki nem él. Azt kérte az ünnepség résztvevőitől, hogy egyperces csenddel emlékezzek rájuk. Az egyetem és a kar mindig tisztelte azt az értéket, tudást, amit önök jelképeznek, és mindig is próbálta, igyekezett ápolni az a szellemi hagyatékot, amit elődeink ránk hagytak – mondta a jubilánsoknak a rektorhelyettes.

Dr. Gerber Gábor dékán felidézte: 1965 nyarán írta meg első saját dalait a legendás hazai beatzenekar, az Illés. Ennek az évnek a tavaszán talán önöknek is eszébe jutott többször a gondolat, amit Bródy János így fogalmazott meg:” megállok az utcasarkon, merre tovább, melyek úton?” , majd a refrén, „bár tudnám hova megyek” – mondta az ötven éve végzetteknek.
Emlékeztetett arra: a mostani jubilánsok az addigi legnagyobb létszámú évfolyamként 164-en diplomáztak. Kiemelte: a rájuk háruló feladat nagyságát mutatja, hogy a korabeli helyzetjelentés szerint 7000 lakosra jutott egy fogorvos, miközben a normális az lett volna, hogy 3000-re jut egy. Ma már tudjuk, hogy ez utóbbi szám is kétszer akkora, mint amennyi beteget egy fogorvos magas szinten el tud látni – fűzte hozzá. Úgy látja: ennek a feladatnak az elvégzéséhez nemcsak szakmai felkészültségre, de nagy munkabírásra is szükségük volt egy olyan korban, amelyben az elérhető technikák meglehetősen nehézkesek voltak a mai digitális világból nézve.

Az elmúlt 50 évben önök jó példát mutatva a későbbi generációknak folyamatos képzéssel, tanulással sajátították el a hivatásuk gyakorlásához szükséges újabb és újabb terápiákat, technikákat, lépést tartva az egyre nagyobb léptekkel haladó tudománnyal, ami nem volt magától értetődő – jelentette ki a dékán, hiszen – mint mondta – a nyugati kollégákkal szinte egyáltalán nem lehetett kapcsolatot tartani. Dr. Gerber Gábor megköszönte több évtizedes munkájukat és mindazt, amit a magyar lakosság fogászati egészségi állapotának javításáért tettek, illetve tesznek. Jelezte, külön köszönettel tartoznak azért, hogy a jubilánsok hivatásuk lelkiismeretes gyakorlásával öregbítették a Fogorvostudományi Karának hírnevét.

Dr. Benson Róbert a jubilánsok nevében arról beszélt, hogy nem volt könnyű fogorvossá válni, az első évek ugyanis nagyon kemények voltak. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, hozzásegítettek kiváló tanáraink, akikre tisztelettel és szeretettel gondolunk – fogalmazott, hozzátéve: csodálatos emberek voltak, akik tanították, támogatták, szívvel-lélekkel biztatták őket. Kitért arra: a tudás mellett emberi tartást és példát is kaptak tőlük, amiért hálával, szeretettel emlékeznek rájuk. Szavai szerint nehéz, embert próbáló évtizedek vannak mögöttük, de jó érzés, hogy helyt álltak. „A fog végén egy ember van, mondta mindig Záray tanár úr, és nem feledjük a szavait” – hangsúlyozta.