A több mint félezer elsőéves és kétszáz instruktor részvételével megtartott gólyatáborban a szakmai tájékoztatók mellett játékos és sportos programok tették lehetővé, hogy a leendő hallgatótársak még a tanév megkezdése előtt megismerhessék egymást.   

RS33830_KA-20150824-IMG_8016-scrA karok vezető tisztségviselői és oktatói egy fórumnap keretében mutatkoztak be a gólyatábor elsőéveseinek, akik így első kézből értesülhettek az őket érintő tanulmányi kérdésekről. A fórumnapot dr. Szél Ágoston rektor nyitotta meg, aki rendkívülinek nevezte a jelenlévők teljesítményét, hiszen – mint mondta – a Semmelweis Egyetemre csak a legjobb diákok kerülhetnek be. „Hamarosan megkezdődik a tanév, amivel egyúttal életüknek egy új szakasza is elindul. Mostantól azt tanulhatják, amit saját maguk választottak. Bár bízom benne, hogy utólag azt mondják majd: jó döntést hoztak, ez mégsem mindig egyértelmű, hiszen amikor pályát kell választani, az ember személyisége még nem alakult ki teljesen” – fogalmazott. Hozzátette: a Semmelweiset, mint egészségtudományi szakegyetemet választani mégis más, hiszen annak igénye, hogy beteg embertársainkon segítsünk, legtöbbször már jóval korábban felmerül. „Persze biztosan van önök között olyan is, aki bár kitűnő tanuló, de még nem tört felszínre benne ez a fajta elkötelezettség. A most következő időszak tehát különleges, izgalmas időszak lesz, hiszen eldől, jól választottak-e” – vélekedett a rektor. Megemlítette, hogy az egyetemen rengeteg gyakorlati, manuális készséget kell elsajátítani, amikhez már szimulációs skill laborok állnak rendelkezésre. Végül arra kérte a leendő hallgatókat: higgyenek magukban és abban, amit csinálnak. A rektor nyitóbeszédét követően fórumot tartottak az öt kar vezető tisztségviselői és oktatói, akik általános tájékoztatásukat követően válaszoltak a hallgatók kérdéseire is.

RS33795_KA-20150824-IMG_8156-scrA tatai ifjúsági táborban megrendezett hatnapos gólyatábor legtöbb résztvevője az Általános Orvostudományi, illetve az Egészségtudományi Karra nyert felvételt, de leendő gyógyszerész, fogorvos és egészségügyi szervező hallgatók is nagy számban voltak jelen. A hallgatók egyebek mellett játékos vetélkedőkön, éjszakai akadályversenyen és a Hallgatói Önkormányzat tájékoztató beszélgetésein vehettek részt, sportmérkőzéseken mérethették meg magukat, a csoportfoglalkozásokon pedig megismerhették leendő hallgatótársaikat. A tábor fontos, szintén több éves hagyományokkal rendelkező programja az úgynevezett Kooperáció, aminek során arról beszélgetnek, mennyire fontos a szakmákon átívelő tolerancia és együttműködésre való törekvés. Ezzel arra akarják felhívni a figyelmet, hogy bár valamennyi kar hallgatói mást tanulnak és más-más pontszámok alapján kerültek be, az egészségügyben végzett munkájuk során egymásra fognak támaszkodni.

A tábort idén is az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) szervezte.

Az egyetemre beiratkozó hallgatók számos hallgatói szervezethez, közösséghez csatlakozhatnak. Ezekről bővebben az alábbi cikkben olvashat.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem, Drienyovszki Tamás

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.