Meghatározó év előtt áll a Semmelweis Egyetem – vélekedett dr. Gál János, aki – megnövekedett feladatai miatt – július elejétől átadta általános rektorhelyettesi teendőit dr. Tímár Józsefnek. Klinikai rektorhelyettesként a következő időszak legfontosabb feladatának a Korányi Projekt sikeres befejezését tartja.

RS10214_20130909-IMG_7695-gal-janos-scrDr. Gál János véleménye szerint az elmúlt két évben, mióta az új vezetés megkezdte a munkát, a Semmelweis Egyetem külső megítélése javult, stabilitása erősödött. Az intézmény együttműködő képessége, nyitottsága és rugalmassága egyértelműen jobb lett – szögezte le. Mint mondta, ezt bizonyítják egyebek mellett az elmúlt hónapokban kötött nemzetközi és hazai együttműködési megállapodások is. Szavai szerint az új irányvonal fontos eleme proaktivitás, ami legmarkánsabban a Korányi Projektben mutatkozik meg. „A projekt a nehéz gazdasági helyzetben is halad előre. Az egyetem megmutatta, hogy – az alapkoncepciót megtartva – képes a rugalmas változtatásokra, újabb és újabb szakmai alternatívákat felkínálva. Ez bizonyítja a felkészültségünket, valamint mutatja a kompromisszumkészségünket is. Mindez köszönhető a projektben részt vevők mindegyikének a klinikaigazgatóktól a rektorig” – hangsúlyozta.

A klinikum és az oktatás szempontjából az elmúlt év fontos eseményei közt említette a többi közt a Mellkassebészeti Klinika megalakulását, az Uzsoki oktatókórházzá minősítését, valamint az együttműködés kibővítését a Honvédkórházzal. Az együttműködések lényeges eleme, hogy közben mi is fejlődünk – jelezte. Dr. Gál János kiemelte: büszke arra, hogy az egyetemen magas szintű a betegellátás, és az intézmény minden esetlegesen felmerülő problémát tud menedzselni, annak ellenére, hogy ezen a területen egyre nehezebb körülmények között dolgoznak és egyre nagyobbak az elvárások.

RS10213_20130909-IMG_7702-gal-janos-scrJavaslatára a klinikumban idén megjelent egy új vezetői szint, az orvos-főigazgatóé. Pozícióban és rangban a klinikai képviseltnek meg kell erősödnie az egyetemen belül, ennek „kifelé” is nagy jelentősége van – közölte. Dr. Hermann Csabát – akivel korábban is dolgozott már együtt – kiváló és tapasztalt szakembernek tartja. „Munkája során az összegyetemi érdeket kell néznie, felülemelkedve a klinikai érdekeken. Vezetőként sokszor kerültem én is ilyen helyzetbe, hogy az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikával szemben kellett döntéseket hoznom. Ez nehéz feladat, de tudom, hogy megoldja” – fogalmazott. Kitért arra: az átalakítás még nem zárult le a klinikum területén. A Klinikai Központ alapstruktúrája elmondása szerint biztosan nem változik, de az operatív működtetésben szükség van átalakításra, annak érdekében, hogy gyorsabban reagáljanak a változásokra. Megjegyezte azt is, hogy a klinikai vezetői csapat nagyon konstruktív és együttműködő.

Dr. Gál János az elmúlt egy évben nemcsak klinikai rektorhelyettes volt, hanem az általános rektorhelyettesi teendőket is ellátta. Megsokszorozódott feladatai miatt azonban azt kérte dr. Szél Ágostontól, hogy osszák újra a munkát a rektorhelyettesek között és ezt velük is egyeztetette. Végül dr. Tímár József ajánlotta fel a segítségét és vette át az általános rektorhelyettesi teendőket. A személyéhez kötődő pluszfeladatok között említette a Korányi Projekt felügyeletét, a Semmelweis és a Közszolgálati Egyetem együttműködésének irányítását, a kapcsolattartást a további együttműködés koordinálását a NATO-val, az egyetem képviseletét a Hungarikum Szövetségben, a megbízott vezetőként Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszék kiépítését, a Magyar Kórházszövetségben kapott szakmai feladatokat, a sürgősségi ellátás rendszerének kialakítását, valamint az ezen a területen létrejött hazai és nemzetközi kapcsolatok továbbépítését.

Dr. Gál János a közeljövő legfontosabb feladatának a Korányi Projekt sikeres befejezését tekinti. Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő néhány hónapban dől el, hogyan fog működni a sürgősségi központ. „Az épület már áll, most töltjük meg tartalommal. Ez óriási kihívás tele buktatókkal, nehézségekkel. Nagy szükség lesz az összefogásra, hogy olyan új egység jöjjön létre, amely a betegek számára legmagasabb szintű ellátását tudja majd biztosítani” – vélekedett. Sorsfordítónak nevezte az egyetem számára a következő időszakot azért is, mert kancellár érkezik az intézménybe.

Álláspontja szerint kulcsfontosságú számukra és az egyetem jövője tekintetében is a korrekt és szoros együttműködés az új vezetővel. „A jövő szempontjából meghatározó év előtt állunk, amelynek tudatában van az egyetem vezetése is. Az elmúlt két év alapján immár rendelkezünk a szükséges tapasztalattal a változások, kihívások menedzselése tekintetében. Úgy gondolom, ezekre most nagy szükség lesz” – összegezte a rektorhelyettes.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Sorozatunkban korábban megjelent a Dr. Molnár Mária Judittal, illetve a Dr. Tímár Józseffel készült interjú.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.