Az ország minden tájáról érkeztek orvoshallgatók a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata által szervezett I. Medikus és Orvos Fesztiválra, ahol egyebek mellett az orvoselvándorlás lehetséges megoldásairól is tájékozódhattak. A rendezvényen, mely az ország négy orvosképző intézményének közreműködésével jöhetett létre, a Semmelweis Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága is részt vett: a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen felállított standjánál az Erasmus+ programról tájékoztatták a hallgatókat.

vegleges kep csak cikkbeA négynapos balatonkenesei fesztiválon, ahol a Magyar Rezidens Szövetség és a Magyar Orvosi Kamara is képviseltette magát, az ország mind a négy orvosképzésében résztvevők találkozhattak egymással. A szakmai programokon a jelenlévők az előadások mellett workshopokon vehettek részt, valamint kerekasztal-beszélgetéseken vitathatták meg az orvosképzés, illetve a szakma jelenét és a jövőjével kapcsolatos kihívásokat. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának a helyszínen felállított standján egyebek mellett az Erasmus+ program célpontjairól tájékozódhattak a hallgatók, de azt is megtudhatták, mik a jelentkezés feltételei.

fokep_1

A rendezvényen kiemelt téma volt a skill laborok szerepe: Maróti Péter, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának HÖK elnöke, a fesztivál egyik főszervezője javaslatot tett a Magyar Egészségügyi Szimulációs Társaság megalapítására. A helyszínen kórházak, egészségügyi ellátóhelyek képviselői több mint százötven álláslehetőséget kínáltak a jelen lévő leendő egészségügyi dolgozóknak.

Az érdeklődők a szakmai programokon túl több mint húsz koncerten és strandjátékokon is részt vehettek, a bátrabbak pedig öregségi, terhességi és tudatmódosított állapot szimulációs játékokban próbálhatták ki, milyen más bőrébe bújni.

Mozer Mária

Fotó: I. Medikus és Orvos Fesztivál

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.