RS15362_KA-20140411-IMG_9880-scrSzámos országból – Japántól Kanadán és Amerikán át Dániáig – érkeztek vendégek a Testnevelési és Sporttudományi Kar háromnapos Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciájára, melyet huszonegyedszer rendeztek meg. Az első nap délutánján nemzetközileg elismert professzorok adtak elő, kiderült egyebek mellett, hogy Kanada egyes államaiban mindennap oktatnak testnevelést, ugyanúgy, mint hazánkban, illetve Dániában jövő évtől vezetik be a rendszert. Előadást hangzott el például arról is, hogy a mozgásnak milyen jótékony hatásai vannak az öregedésre, illetve miként küzdhetünk mozgással az öregedéssel járó betegségek ellen.

RS15346_KA-20140411-IMG_9827-scrA második és a harmadik napon a hazai és külföldi hallgatók öt szekcióban mutatták be tudományos kutatásaikat. A TF mellett érkeztek előadók Egerből, az ELTE-ről, Győrből, Pécsről és Szegedről is. Péntek délelőtt a Humánkineziológia és a Humánbiológia szekciók előadásai hangzottak el, majd a társadalomtudományi és edzéselméleti előadásokkal folytatódott a program.

Szombaton humánbiológiai témákat ismertettek a PhD-hallgatók. Érdekes, hogy az elmúlt évek során a PhD-szekció népszerűsége nőtt mind a hazai, mind a külföldi előadók körében, és ezen belül is a humánbiológiai előadások száma a meghatározó. A rendezvény végén az előadásokat értékelő bizottság egyetértett abban, hogy a legtöbb kutatás bemutatása kiemelkedően magas szintű volt. A díjazottak listája innen letölthető.

DP

Forrás: Testnevelési és Sporttudományi Kar
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.