astellasAz Astellas-díj – Az év orvosa pályázat öt szakmai kategóriájából kettőben a Semmelweis Egyetem gyógyítói nyerték el az első díjat. Az elismeréseket idén hetedik alkalommal adták át.
A szakmai jelöltekről a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri döntött, idén öt kategóriában. Az orvosi diagnosztikai szakterületek döntősei közül a zsűri ítélete alapján dr. Sápi Zoltán patológus, az I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak. Az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese pedig dr. Reusz György gyermek nefrológus, az I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett.
Az elismeréseket a budapesti Larus Rendezvényközpontban tartott ünnepségen adták át, az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében beszédet mondott dr. Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.