RS15106_KA-20140314-IMG_1633-scrMagyarország köztársasági elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének alkalmából Széchenyi-díjat adományozott dr. Mandl Józsefnek és dr. Schaff Zsuzsának.

Dr. Mandl József, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára, volt igazgatója, az MTA rendes tagja a májműködés- és gyógyszeranyagcsere-kutatások terén elért nemzetközi szintű tudományos eredményeiért, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

Hangsúlyozta: azért örül különösen a Széchenyi-díjnak, mert a magyar tudományos értékrendet képviselő Magyar Tudományos Akadémia és pályafutása egyetlen munkahelye, a Semmelweis Egyetem terjesztette fel az elismerésre. „Külön megtiszteltetés, hogy az ott dolgozó rengeteg kiváló kutató közül engem választottak” – mondta az MTI-nek, hozzátéve: azokra az eredményeire a legbüszkébb, amelyek a májban a szénhidrát- és a gyógyszer-anyagcsere, valamint az úgynevezett antioxidáns-védelem kapcsolataira vonatkoztak. „Ez az a terület, az az intellektuális világ, ami engem akkoriban a leginkább vonzott. Munkacsoportom kimutatta, hogy a glikogén nevű szénhidrát lebontása közvetlenül befolyásolja a gyógyszerek többségének a méregtelenítését és a sejtben keletkező, vagy oda bekerülő oxidáló szerek elleni védekezést” – ismertette dr. Mandl József.

Szavai szerint egy kutatóorvos számára az igazi cél az, hogy gyógyszerkutatásban eséllyel, érdemben vehessen részt, és ez számára az elmúlt tizenöt évben adatott meg. Reményét fejezte ki, hogy azok a kutatások bizonyulnak majd a legeredményesebbnek, amelyek egy leendő, jelenleg a klinikai vizsgálatok második szakaszában lévő új magyar cukorbetegség-ellenes gyógyszer hatásmechanizmusára vonatkoznak. Ez egyben az egyes sejten belüli sejtszervek stresszállapotának betegségokozó hatását vizsgáló kutatási területet is kinyitotta a számára.
„Tekintettel arra, hogy a gyógyszerfejlesztés területén az utolsó pillanatokban is igen nagyokat lehet bukni, azt mondom, nem tudom, lesz-e ebből betegellátásban alkalmazott gyógyszer, de ha lesz, akkor a mi megfigyeléseink is elősegítették a sikerét” – fogalmazott.

Dr. Schaff Zsuzsanna, az MTA levelező tagja, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézet egyetemi tanára, volt igazgatója a májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként részesült Széchenyi-díjban.

A kutatóorvos az MTI-nek elmondta: számára nagyon sokat jelent a kitüntetés. Hozzáfűzte: mindig csapatban dolgozott, sok kiváló kutatóval, ezért az elismerés nekik is szól. „Pályám elején az egyetemi hallgatók oktatását élvezetem inkább, ezt a mai napig is végzem. Legaktívabban akkor tudtam bekapcsolódni a világ tudományos életébe, amikor az Egyesült Államokban, a világhírű bethesdai Nemzeti Rákkutató Intézetben (NCI) dolgozhattam” – idézte fel.
dr. Schaff Zsuzsa beszélt arról is: örült neki, hogy amikor hazajött, részben tovább folytathatta az ott megkezdett munkát, miközben nagyon szoros kapcsolatot tartott fenn európai kutatócsoportokkal, főleg párizsi centrumokkal, heidelbergi, bécsi laboratóriumokkal. „Nemcsak én dolgozhattam együtt velük, de fiatalabb munkatársaimat is küldhettem oda kutatni. Rengeteget jelent a folyamatos kapcsolat a nemzetközi kutatással” – emelte ki.

Hangsúlyozta: számára mindig a májkutatással összefüggő munkái voltak a legfontosabbak, különösen a hepatitisz-C vírus, az a mechanizmus, ahogy a májat károsítja, illetve a hepatitisz-vírusok és a májrák kapcsolata. Azt kutattuk, milyen folyamatokon át vezet a vírus a májrák elsődleges kialakulásához – magyarázta.

Úgy véli, tudományos eredményei azért különösen jelentősek, mert ma az ezek alapján kifejlesztett gyógyszerek segítik a betegek gyógyulását. „Most a hepatitisz gyógyításában azokat a szereket vezetik be, melyek a vírus egyes komponensei ellen irányulnak, illetve a kórokozó szaporodási módja ellen. Ahhoz, hogy ezeket a szereket kifejlesszék, alapvető volt, hogy megismerjük, mi az egyes vírusösszetevők szerepe, mi a hatása” – fogalmazott a kutató. Ezzel összefüggésben jelezte:  francia és osztrák kollégáival a vírus egyik összetevőjének hatásmechanizmusával foglalkozott, és úgy érzi, ez igen nagy előrelépés volt az antivirális szerek kutatásában.
„Nagy hasznát látom a kutatási eredményeimnek azért is, mert még mindig gyakorló diagnoszta vagyok, azaz amit a kutatásban tanultam, láttam, a napi diagnosztikus munkában érvényesítem. Ebben a pillanatban is a mikroszkópom előtt ülök, és egy beteg májbiopsziáját vizsgálom. Nagyban segít, hogy a kutatásban is ezen a területen tevékenykedtem, a diagnózisom is pontosabbá válik” – közölte dr. Schaff Zsuzsa.

Tóth-Szabó Szilvia

A nemzeti ünnepen átadott, a Semmelweis Egyetemet érintő további állami elismerésekről ezen a linken olvashat.

Forrás: MTI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.