Ünnepélyes keretek között avatták fel a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika új bőrgyógyászati, lágysugárzású terápiás röntgenkészülékét, mely sugártartományát tekintve Magyarországon egyedülálló.

RS12341_KA-20140226-IMG_8861-borklinika-rontgen-atado-scr Minden új beruházás nagy öröm – mondta a szalag átvágása után dr. Szél Ágoston rektor, akinek dr. Kárpáti Sarolta az intézet munkatársai nevében megköszönte az egyetem segítségét. A klinikaigazgató egyben kiemelte: a klinika életének csaknem hetven éven át része volt a régi Dermopan készülék, mely helyett most új, korszerű, digitálisan vezérelt műszert tudtak beállítani. A készüléket dr. Szakonyi József bőrgyógyász és sugárterápiás szakorvos fogja kezelni, aki a Zürichi Egyetem Bőrklinikáján tanulmányozta az új technológiával kialakított gép alkalmazását.

A dermatológiai röntgenkezelésnek nagy hagyománya van a Semmelweis Egyetemen, mert Magyarországon a sugárterápiát a Bőrklinika elsők között vezette be. Az új terápiás röntgengép a hagyományos keménysugaras készülékekkel szemben felületi hatású, egyedülállóan lágy sugarakat juttat a bőrre, ami – miközben jóval hatékonyabban károsítja a tumort, mint az ép szöveteket – szép kozmetikai eredménnyel gyógyít. A felületi kezelés fontos a bőrgyógyászati elváltozások esetében: az új készülékkel citosztatikus kezelés nélkül is akár éveken át kontrollálni lehet egyes cutan lymphomás betegek állapotát, és az emberiség leggyakoribb daganata, a hám alapsejtjeiből kiinduló bazálsejtes laphámrák terápiájára is kiválóan alkalmas.

RS12347_KA-20140226-IMG_8834-borklinika-rontgen-atado-scrAz átadással tovább korszerűsödik és kibővül a klinikán működő onkodermatológiai egység, mely a bőronkológiai szakrendelés mellett melanóma szűrést, onkoteam konzultációt, sugárterápiás kezelést és bőrgyógyászati ultrahang vizsgálatot is biztosít a betegek részére. Az ultrahang vizsgálatok segítenek a bőrtumor, vagy annak továbbterjedésének felmérésében, melyet tűbiopszia is alátámaszt. Az ultrahang egyre fontosabb a növekvő számú melanómás betegek követése mellett a bőr pigmentsejtjeiből vagy pigmentált anyajegyeiből kiinduló tumor diagnosztizálásában is.

Mozer Mária

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.