A Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Karán adták át az Astellas-díjakat, melyekkel a hazai egészségügyben nagyszerű munkát és kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberekre hívják fel a nagyközönség és a szakma figyelmét. Az idei megmérettetésre rekordszámú, összesen 66 egyéni és 45 csoportos jelölés érkezett.

ORT_4442Dr. Mészáros Judit, az Év Egészségügyi Szakdolgozója pályázat zsűrielnöke azt hangsúlyozta: már a pályázaton való részvétel is egy elismerés, amely rendkívül fontos, mivel manapság nagyon kevés elismerésben van része az embereknek.
Olyan embert, aki tudja a szakmáját, emberséges azt megbecsülik, akár orvos , akár ápoló – fogalmazott.

BDG_6521Az ünnepségen Bencés Ilona, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika intézetvezető főnővére is Astellas-díjat vehetett át fekvőbeteg-ellátás kategóriában. A SE Egészségtudományi Kar különdíját a SE I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika orvosai és szakdolgozói kapták, akik – az indoklás szerint – a kar hallgatóinak angol és magyar nyelvű szülészeti és nőgyógyászati oktatásában kiemelkedő teljesítménnyel vesznek részt.

ORT_4613Az alapvetően szakmai pályázaton idén is a kórházak, klinikák és rendelőintézetek ápolási- és orvosszakmai vezetői, valamint az alapellátási szakterületen tevékenykedő orvosok jelölhettek. Idén az Astellas Pharma és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara mellett immár a négy legnagyobb, az egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett egyetem részvételével indult útjára a 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat. Az idei pályázat fővédnöke dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora volt.

DP
T-Sz.Sz.
Fotók:www.astellasaszakdolgozokert.hu – Bartos Gyula

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.