DSC_4309 Gálaesttel zárult a Semmelweis Tavaszi Fesztivál programsorozata a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében, ahol a fesztivál rendezvényein szereplő legtehetségesebb hallgatók léptek fel.

A rendezvény dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes megnyitó beszédével kezdődött, aki hangsúlyozta: minden korban a művészet inspirálja a művelt embert, mivel a művészet ősrégi eszköze a gyógyításnak is, így nem meglepő, hogy a Semmelweises fiatalok között ennyi tehetség rejtőzik. A program az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzat elnökének, Deák Bence Tamásnak a köszöntőjével folytatódott.

A gálaest programjában a „A hattyú” zenéjére íródott koreográfia alapján, Pecze Margit egyéni interpretációjában a híres balettszólót is megtekinthették a vendégek, emellett a különféle táncos és szavaló produkciókat olyan zenei előadások váltották fel, amelyek már a Virtuózok viadalán is elbűvölték a résztvevőket.

Az est kiemelt fellépője Kósa Dénes, a budapesti Hadart Művészeti Társulás művészeti vezetője, énekes-színésze három énekes szólódarabbal készült. A rendezvény zárásaként a szervezők kihirdették az Alkoss! Irodalmi- és Képzőművészeti Pályázat nyerteseit. A pályázatra beérkezett alkotásokból kiállítás készült, amelyet a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Tanácstermében tekinthettek meg a látogatók.

Az eddigi évek hagyományaihoz híven idén is az Instruktor Öntevékeny Csoport tagjai biztosították a gálaest állófogadását, ahol az ételkülönlegességek mellett a borkóstolás fortélyairól is tájékozódhattak az érdeklődők. A Tavaszi Fesztivál egyedi címkézésű borai és bögréi megvásárlásával a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Őrzők Alapítványát támogatták a résztvevők. A kéthetes Semmelweis Tavaszi Fesztivált az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzata, a Korányi Frigyes Szakkollégium és az Instruktor Öntevékeny Csoport szervezte.

Kovács Bernadett

Fotó: Reszkető Róbert

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.