DSC_2094A Semmelweis Szalonban rendezték meg a Tavaszi Fesztivál „Virtuózok viadala” elnevezésű programját. A rendezvényen 25 egyetemi hallgató lépett fel. A résztvevők 17 komolyzenei és könnyűzenei produkciót élvezhettek. Dr. Gál János, klinikai rektorhelyettes  megnyitó beszédében kiemelte, hogy fontosnak tartja a zene által közvetített lelki táplálkozást, amelynek kiváló színtere a hallgatók által szervezett zenei est.

A zsűrizés feladatát Szenthelyi Miklós, Liszt-díjas hegedűművész és Kósáné Kertay Daisy Sonja, a Magyarországi Orvosmuzsikusok Közhasznú Egyesületének elnöke végezte. Az egyetem oktatói közül dr. Székely Andrea, az Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi docense és dr. Banai János, a Harmónia Orvosi és Művészeti Alapítvány elnöke értékelte az előadásokat.

A Semmelweis Szalon megtelt zenekedvelő vendégekkel, akik a különféle hangszeres muzsikán kívül énekes produkciókat is élvezhettek. A fellépők között volt olyan hallgató, aki doromb hangszerén improvizált, amelyet a közönség hatalmas sikerrel fogadott.

DSC_2152A versenyen első díjas lett Tóth Ambrus, II. évfolyamos orvostanhallgató, aki Mozart c-moll Fantázia című zongorajátékával kápráztatta el a zsűrit és a közönséget. Második helyezést kapott Balogh Alexandra, ugyancsak II. évfolyamos orvostanhallgató, aki Gyöngy Anna V. évfolyamos orvostanhallgató zongorakíséretével Donizetti Sonatáját fuvolázta. Harmadik helyezett lett Kis Kata, III. évfolyamos orvostanhallgató, aki Caro Emerald: Back it up című slágerét énekelte Benyhe Róbert gitárkíséretével. Kis Kata az idei Kazinczy- és Szép Magyar Beszéd Versenyen is sikerrel szerepelt. Különdíjat kapott Kelemen Ágnes, aki a magyar virtuóz zeneszerző, Liszt Ferenc b-moll Hóvihar etűdjét adta elő.

A zsűri tagjai elmondták, gyakorló muzsikusként lenyűgözőnek tartják, hogy az orvostársadalomból érkező fellépők ilyen magas szintű zenei tudás birtokában vannak. Dr. Székely Andrea megemlítette, örül annak, hogy az eddigi évekhez képest új műfajok is vegyültek a műsorba.

A résztvevők a rendezvény egyedi címkézésű borainak és bögréinek megvásárlásával a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekklinikájának Őrzők Alapítványát támogathatták.DSC_1937 A szervezők a Semmelweis Tavaszi Fesztivál hátralévő rendezvényére, az Elméleti Orvostudományi Központban tartandó Táncversenyre is szeretettel várják az érdeklődőket. A rendezvény záróprogramjának a Nagyvárad téri Elméleti Tömb díszterme ad helyet március 12-én, amelyen a fesztivál legtehetségesebb hallgatói lépnek fel.

 

Kovács Bernadett

Fotó: Reszkető Róbert

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.