Új sorozatot bocsátunk útjára, melyben végiglátogatjuk az egyeten épületeit, felelevenítve múltjukat, miközben persze bepillantunk a bennük lakó tanszékek történetébe is. A sorozatot kötetlen sétának szánjuk, vagyis nem tartunk sem időrendet, sem valamiféle földrajzi sorrendet. Olyan házakat is látni fogunk, melyek mára már eltűntek az idő alagútján vagy állnak még, de már nem tartoznak egyetemünkhöz. Sétánkat sok képpel illusztráljuk, melyeket zömmel saját levéltárunkból, kisebb részben más gyűjteményekből, esetleg épp az internetről szereztünk be. Ahol lehet, bemutatjuk a helyszín mai állapotát is.
Utunk során óhatatlanul vissza-visszatérünk egyes helyekre, melyek több tanszéknek, három esetben egyszerre az egész Orvoskarnak nyújtottak szállást. Elkerülendő az ismétléseket ezeknek külön részt szentelünk majd, egyébként pedig csak utalunk rájuk. Terveink szerint nem csak a korábbi SOTE, hanem a 2000-ben integrálódott egykori HIETE és TF épületeit is sorra vesszük majd, de ezek a részek egyelőre még alapkutatásokat igényelnek.
Kérjük tisztelt olvasóinkat, ha a témával kapcsolatban további adatokat, esetleg történeteket ismernek, osszák meg velünk az lmolnar@rekhiv.sote.hu drótposta címen! Ugyanígy szívesen látunk fényképeket is, melyeket digitalizálás után természetesen visszaszolgáltatunk és aztán bedolgozunk sorozatunkba. Segítségüket előre is köszönjük, most pedig kérem, tartsanak velünk!
A törvényszéki orvostani épület
Sétánkat az egykori tudományegyetemi orvoskar tengelyének számító Üllői úton kezdjük, a ma két tanszéknek (Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, II. sz. Patológiai Intézet) otthont adó épülettel. Ezt eredetileg a mai Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet elődjének, a Törvényszéki Orvostani Intézetnek emelték.
Maga a tanszék 1793 november 2-án alakult meg egy helytartótanácsi rendelet nyomán, mely az addig melléktárgyként előadott államorvostan tantárgynak önálló tanszéket állított fel. A ma már nem használatos kifejezés a közegészségtant és a törvényszéki orvostant takarta, illetve a kor szintjének megfelelő egészségügyi közigazgatási ismereteket. A tanszék első vezetőjéül Csongrád és Csanád vármegyék főorvosát, az egyébként pesti születésű Schraud Ferencet hívták meg, aki 1802-ig látta el tanszékét, mivel ekkor országos főorvossá nevezték ki. Viszonylag fiatalon, 45 évesen esett hivatása áldozatául, amikor az 1806-os nyugat-magyarországi tífuszjárvány elfojtása közben maga is megbetegedett és Vasváron meghalt.
A tanszék a kar székhelyének számító egykori jezsuita kolostorépületben működött a Hatvani (ma Kossuth Lajos) és Újvilág (ma Semmelweis) utcák sarkán, az épület Újvilág utcai oldalán, a bejárat melletti egyik földszinti helyiségben. Jóval később, a Monarchia idején megindult nagy egyetemi építkezések idején, 1879-ben még egy tanári szobát, majd 1880-ban még két laboratóriumi helyiséget kapott, amire az új épületeikbe áttelepülő tanszékek kiköltözése adott lehetőséget. Az 1876-tól már törvényszéki orvostannak nevezett tanszék az utolsók között hagyta el a kolostort 1884-ben, és egy ideig az Üllői út 26. szám alatti vadonatúj kari főépületben kapott átmeneti szállást. Annyit tudunk, hogy az épület jobb oldalán két földszinti helyiséget és egy szűk tantermet birtokolhattak, ahová a 200 hallgatóból csak 80 fért be egyszerre. Ugyanakkor a boncolásokat a város különböző kórházaiban, temetők halottas kamráiban és a budavári törvényszék helyiségeiben, gyakorlatilag az egész város területén szétszórtan kellett végezni.
Mindezen előzmények ismeretében valóban korszakos váltás lehetett, amikor végre 1885-ben Trefort Ágoston, akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelhette a tanszék céljaira szolgáló önálló épület tervezését és a telekvásárlást. A célra az Üllői út 93. sz. alatti 2500 négyszögöles telket vásárolták meg 50.000 forintért, épp átellenben a Pál utcai fiúkból is ismert egyetemi füvészkert hatalmas, akkor még érintetlen területével. A Tűzoltó utcáig húzódó telken később még az anatómiai épületek is kényelmesen elfértek. Az akkorra már félig-meddig kiépült belső klinikai tömb után ez lett az Orvoskar második telepe. A terület kiválasztásánál főleg az játszott szerepet, hogy közel legyen mind az Orvoskar új telepéhez (Üllői út 26.), mind az Üllői útra települt közkórházakhoz, a mai Szt. István (akkor egyszerűen Közkórház) és Szt. László (akkor Hevenyragályosok kórháza)
kórházakhoz, illetve az ezekkel szomszédos Barakk-fiókkórházhoz (ma Haller utcai lakótelep) és Katonai barakk-kórházhoz (ma Heim Pál Kórház). Az Üllői út belső felén, szemben a mi belső klinikai telepünkkel, a volt régi sóház telken, akkor még ide tervezték megépíteni a törvényszék és a főkapitányság épületeit. Ezekhez képest valóban centrális elhelyezést kapott a törvényszéki orvostan, ami tényleg ideális megoldás lett volna. Kár, hogy a törvényszéket végül mégsem ide, hanem a város északi végébe, a Markó utcába telepítették le, ami akkor jó órányi járásra esett a tanszéktől.
A folyamatban lévő egyetemi beruházásoknál a tervek elkészítésére a VKM (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium) általában jó nevű építészeket kért fel, ebben az esetben Hauszmann Alajos műegyetemi tanárt. Hauszmann a munkát a tanszék akkori professzorával, Ajtai Kovács Sándorral szoros együttműködésben végezte, a tanszék speciális igényeinek figyelembe vételével. A költségek előteremtésébe kezdetben igyekeztek bevonni a tanszéknek szintén jelentős elfoglaltságot adó Belügyminisztériumot, Igazságügyi Minisztériumot és magát a fővárost is, ezek azonban rendre kihátráltak a terhek alól. Így a VKM egyedül állta a beruházásra szánt 276.666 forint és 8 krajcárt. A telek ára mellett ebben benne volt az intézet építési költsége (177.748,90 frt), a temetkezési kápolna (20.631,10 frt) és a berendezési költség (28.286,08 frt). Maga a kivitelezés 1886-ban indult és az intézet 1889. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit. Igaz, ekkor csak az előadások és az elméleti munka indulhatott meg, a boncolásokra szánt részek 1890. január 1-jére készültek el. Ha az egyetemi építkezéseknél elő is fordult kerettúllépés, ami általában azért 10 százalék alatt maradt, ez esetben még megtakarítás is történt, több mint 4.700 frt értékben.
Az épületet úgy tervezték, hogy azt egyrészt körös-körül kert övezze, valamint egy kisebb magaslatra települjön, ami mind az átszellőztetés szempontjából volt lényeges. A kor szokásának megfelelően alapvetően aerodinamikai megoldásokat alkalmaztak, ügyesen és gazdaságosan kombinálva a rendelkezésre álló gépészeti lehetőségekkel. Ezzel együtt a kezdeti időszakban működési nehézségekkel is szembesülni kellett. A rendeltetésből adódóan alapvető kérdés volt a tetemek hűtésének megoldása. A nyaranta az épület levegőjének hűtésére is használt hatalmas jégkamra, valamint az épületgépészeti rásegítés mellett ez annyi gondot okozott a nyári hőség idején, hogy ilyenkor a boncolásokat máshol kellett végezni.
A vízellátó rendszer ugyan teljes volt az egész épületben, a városi vízszolgáltató azonban kezdetben nem tudott elegendő nyomást biztosítani a rendeltetésszerű működéshez. Ugyanez okozta a hidraulikus működtetésű felvonó problémáit is, mely a pincében lévő jégkamrát kötötte össze az alsó földszinten lévő hullacsarnokkal, a felső földszinti bonctermekkel és a padláson lévő csontszárítóval. A pincében egy 46 méter hosszú lőfolyosót is kialakítottak a ballisztikai vizsgálatok céljára. A hallgatóságot egy 80 férőhelyes előadó boncterem és egy 250 fős tanterem várta. Helyet kapott a múzeum is, aminek rendszeres gyarapítása ekkor indulhatott meg. Érdekesség, hogy a főbejáratot őrző két szfinx az 1909-ben készült képen még nem látható, mivel azokat a tanszéket 1915-ben átvevő Kenyeres Balázs hozta magával Kolozsvárról.
A törvényszéki orvostani tanszék 1892-ben kapott először „lakótársat”, a Moravcsik Ernő Emil vezette törvényszéki elmekórtani és lélektani tanszéket. Ez a társbérlet jóval rövidebb ideig tartott, mint az 1948-ban kezdődött másik. Ekkor ugyanis ideiglenes jelleggel ide telepítették a még 1934-ben anyagi okokból megszüntetett, majd 1948-ban újra felállított II. sz. Patológiai Intézetet. Erre az adott lehetőséget, hogy a háború után fokozatosan megszüntették a korábban általános bentlakást, amikor nem csak a professzornak, de a szolgaszemélyzet egy részének is szolgálati lakása volt az intézmény területén. Ahogy általában az ideiglenes megoldások közös tulajdonsága az állandósulás, ebben az esetben is ez történt, így ma az épületnek két gazdája van.
Dr. Molnár László
levéltáros
