Új szívet és új vesét is kapott május közepén az a 35 éves, súlyos szív- és veseelégtelenség miatt kezelt fiatalember, akinek az Eurotransplant szervezeten keresztül ajánlottak fel szerveket. Olyan különleges eset, hogy egy beteg szív- és veseátültetésen is átessen, hazánkban hetedik alkalommal fordult elő. A fiatalember hét hónapig élt műszívvel, melynek beültetésére a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben került sor, veseműködését rendszeres művesekezeléssel pótolták. Az új szervek szállítása problémamentes volt, beültetésük komplikációmentesen megtörtént a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Központjában.

Ebben az évben már második magyarországi felnőtt – szívelégtelenségben szenvedő – beteg életét mentették meg a külföldről érkező szervek. A fiatalember állapota azóta folyamatosan javul, hozzátartozóit már rendszeresen fogadhatja. A szervátültetésen átesett betegek erős gyógyszeres kezelést kapnak, amit életük végéig folytatniuk kell. Ez az immunszuppresszív terápia a szervek kilökődését akadályozza meg.

A szívátültetés a negyedik leggyakrabban végzett szervátültetés, igen kedvező rövid és hosszú távú eredményei miatt a az akut és krónikus szívelégtelenség végstádiumának elfogadottan leghatékonyabb terápiájává vált.

Magyarországon évente átlagosan 15-20 szívtranszplantációt végeznek, az elmúlt évek során évente 200-300 veseátültetésre kerül sor, de az, hogy egy beteg szív- és veseátültetésen is átessen, nagyon ritkának számít.

A magyar szívtranszplantációs program eredményessége megfelel a nemzet
közi eredményességi mutatóknak. Az elmúlt húsz év során 219 beteg esett át szívátültetésen, közülük több,mint kétszázan a Városmajori Klinikai Tömbben. Az újszíves betegek többsége évekkel a műtét után is jó életminőségben él.

A Semmelweis Egyetem kiemelt feladatként kezeli a szívtranszplantációs program sikerét, és folyamatosan biztosítja a legmagasabb szintű betegellátáshoz szükséges eszközöket és feltételeket. Ennek keretében májustól egy felújított és modernizált intenzív osztály, illetve egy újonnan kialakított műszív kezelésre berendezett osztály kezdte meg működését.

A szívtranszplantációs aktivitás kívánt szintre emelésének legfőbb akadálya a krónikus donor hiány. Magyarországon közel 300.000 szívelégtelenségben szenvedő beteget kezelnek, és pár százra tehető azon, végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő betegek száma, akiknél a szívátültetés reális gyógyítási lehetőségként jöhetne szóba.

Forrás: Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömb

SzZs