A modern kommunikációs eszközök révén szeretne minél több fiatalt mozgásra, sportolásra bírni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Többek között erről is beszélt Molnár Zoltán, a MOB főtitkára azon a konferencián, amelyet az utanpotlassport.hu internetes lap szervezett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF). Az eseményre közel kétszázan – köztük volt élsportolók, olimpiai bajnokok, parasportban érintett edzők – érkeztek szerte az országból.

Molnár Zoltán a sportnak, testmozgásnak, illetve ezek hiányának a társadalomra gyakorolt hatásaival kapcsolatban hangsúlyozta: felnőtt egy olyan szülői generáció, amely nem sportolt, és a gyermekeik sem mozognak. “Ha valaki egy egyesületbe jár, biztos, hogy megtanulja a másik megbecsülését, tiszteletét, megtanul viselkedni és egészségesebb lesz” – mondta, hozzátéve: megdöbbentő adat, hogy az 1 millió 340 ezer iskolásnak csak 17 százaléka sportol, míg a felnőttek 72,5 százaléka nem mozog, ugyanakkor az Európai Unióban a lakosság 60 százaléka látogatja rendszeresen a sportklubokat.

Doppingügyekben Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója utalt rá, hogy a fiatalok körében korán megjelenik a csábítás, és az edzők számára támpontokat adott, milyen jelekből következtethetnek arra, hogy tanítványaik esetleg tiltott szereket fogyasztanak, és egyben kitért a be nem vizsgáltatott táplálék-kiegészítők veszélyeire.

Pavlik Gábor, a SE Testnevelési és Sporttudományi Kar egyetemi tanára felhívta a figyelmet, hogy mára a népesség 40-50 százaléka elhízott, és már kiskorban rá kell venni a gyerekeket a mozgásra, illetve arra, hogy lehetőség szerint sokat aludjanak, így segítve elő az agy fejlődését és a szív megedzését. A fiatal sportolók felkészítésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy mindig figyelembe kell venni az életkori sajátosságaikat. Leszögezte: a cél, hogy egészséges felnőtteket, illetve eredményes felnőtt sportolókat neveljünk. Kiemelte: a nem sportoló gyerek harmonikus fejlődéséhez is szükség van napi egy óra intenzív mozgásra és hosszú alvásra.

Budavári Ágota, a Sportkórház pszichológusa kiemelte: az utánpótlásban dolgozó szakembereknek – túl azon, hogy növendékeiknek átadják a tudást és fejlesztik a teljesítményüket, motiválják őket – az is feladata, hogy a pozitív élményeket ne vegyék el a gyerekektől, hangsúlyozzák a jó, sikeres dolgokat, mert ez a harmonikus kapcsolatuk és a bizalom alapja.

T-Sz.Sz.

Forrás: mti.hu, utanpotlassport.hu