Az egészséges életre nevelés, az utazás, a wellness, és az új fertőzések voltak a fő témái a VI. Életmód Konferenciának, amelyet a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetében rendeztek meg november 23-án.  A konferencia díszvendége Mádl Dalma volt, az eseményen részt vett Hámori József, az UNESCO Magyarországi Bizottságának elnöke is.

Dr. Tompa Anna, az intézet igazgató helyettese üdvözlő beszédében emlékeztetett arra: nem véletlen, hogy a Magyar Katolikus Egyház 2011-et a Család Évének nyilvánította, ezzel is fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nagy baj van a világban. Mint mondta, a családok – amelyekben a gyerekek megtanulják az erkölcsös életformát, a munka tiszteletét, a becsületet – felbomlás előtt állnak, ami a társadalom alapjait rengetheti meg.

Hozzátette: a Népegészségtani Intézet elsődleges kötelességének tekinti, hogy a primer prevencióval az összes megbetegítő tényezőn segíteni lehessen.  Olyan orvosokat, szakembereket képzünk, akiknek a filozófiájában ez benne van, sugározzák magukból az emberi méltóság iránti tiszteletet, a szeretetet, és azt a fajta megbecsülést, amit az embereknek kellene sugározniuk egymás felé – fogalmazott. Úgy vélte, a családra kellene leginkább odafigyelni ebben a rohanó világban.

Dr. Szél Ágoston rektorhelyettes megnyitó beszédében beszámolt arról, hogy az egyetem  Prevenció az egészségért címmel karokon átívelő, a nappali hallgatók mindegyikét érintő új, gyakorlatorientált tantárgyat vezet be a 2011/2012-es tanév második félévében. (Erről bővebben is olvashatnak korábbi cikkünkben).

A konferencián 12 előadás hangzott el. A rendezvényről videófelvétel is készült, amely hamarosan elérhető lesz az interneten.

T-Sz.Sz.