Prevenció az egészségért címmel karokon átívelő, a nappali (először csak magyar nyelvű) hallgatók mindegyikét érintő új, gyakorlatorientált tantárgyat vezet be a Semmelweis Egyetem a 2011/2012 tanév második félévében. A tantárgy probléma-orientált, így curriculáris szerepén túl közvetlen népegészségügyi haszna is jelentős.
„Minden kar releváns tantárgyaiban komoly súllyal szerepelt eddig is a prevenció, de a lakosság széles körű bevonása korábban nem volt feladat. Most célkitűzés lett a gyakorlati szűrés, és mivel egy hallgatónak legalább tíz embert kell felkutatni és szűrővizsgálatra ösztökélni, így a Prevenció az egészségért mind az érdeklődő, motivált páciensnek, mind a vizsgálatot végző orvosnak hívószó lesz.” – mondta dr. Szél Ágoston rektorhelyettes a tervezett új tantárgyról. „Én is voltam orvostanhallgató, örömmel vállaltam volna hasonló feladatot. Visszaemlékszem, hogy amikor először adtam be injekciót, milyen csodálatos élmény volt. Ez is az. Meggyőzni, felvilágosítani embereket, megtanítani őket, hogy vigyázzanak saját egészségükre, tenni értük valamit, esetleg – ha kiderül valami, tudni, hogy a beteg neki köszönheti az életét – ezt az élményt szeretnénk megismertetni a hallgatókkal.”

dr. Forrai Judit

A tantárgyi tematika kialakítását az Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézete koordinálja, a két féléves tárgyat az egyetemi tanulmányaik befejezéséig minden hallgatónak el kell végeznie. „A hallgatók minden karról ki kell, hogy lépjenek kicsit az egyetemi, akadémiai keretek közül, közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, páciensekkel. Fontos lenne, hogy bárki, aki elvégzi a Semmelweis Egyetemet, továbbadja a népegészségügyi szempontból nagyon fontos egészségfejlesztő kultúrát” részletezte a prevenciós gyakorlat szemléletváltó jellegét dr. Forrai Judit, a Népegészségtani Intézet docense. „Ma Magyarországon igen alacsony a szűrési ráta, meg kell tanítani az embereket arra, hogy vigyázzanak saját egészségükre, hiszen jelenleg nem veszik igénybe azt a szűrési kapacitást, amivel az állam, az egészségügy rendelkezik. Ennek sokszor egyszerűen az információhiány, az egészségügyi kommunikáció problémája az oka, a következmény pedig elvesztegetett életévekben, betegállományban mérhető. Ez felvilágosítást igényel, és mostantól olyan fiatalok foglalkozhatnak ezzel, akiknek ez fontos, és akik meg tudják adni az esetleges felmerülő kérdésekre a választ.”

A teljes cikk a Semmelweis Egyetem újság októberi számában olvasható.

SzZs