Szeptember 23-tól Gyémánt László kiállítása látható a Semmelweis Szalonban.
A magyar kortárs portréfestés legjelesebb képviselője, Gyémánt László, Prima díjas érdemes művész kiállításával indul a Semmelweis Szalon programja a 2011/2012. tanévben. A tárlat várhatóan számos szakmai és laikus érdeklődőt csalogat majd be.
Gyémánt László kapcsolódása az egyetemhez igen sokrétű. Mestere többek között Hincz Gyula volt, aki számos üvegablakot jegyzett az 1970-es években, így a Nagyvárad téri Elméleti Tömb aulájában levőt is. Másrészről Gyémánt László az, aki az utóbbi évtizedekben a Semmelweis Egyetem leköszönt rektorainak portréit megörökítette.
„Felnőtté válásomat hat éves koromra datálom, akkor határoztam úgy, hogy művész leszek, miután első múzeumi sétámat tettem nagyapám gardírozása mellett. Csodálattal néztem a képeket és egyre jobban éreztem, hogy nekem is ilyen szépeket kell majd festeni, ha nagy leszek. Ez a vágy nem múlt el soha, szólhattak szirénák, hullhattak bombák, megverhettek, megalázhattak – rajzolva és festve mindent túléltem. … Sajnos eljárt felettem az idő és egyre gyakrabban jut eszembe, hogy valamikor régen hatévesen azért akartam festő lenni,… miért is? – egyszerűen, mert szépeket akartam festeni. … Adott esetben nem akartam többet, mint megkísérelni a szépség szavakban kifejezhetetlen jelentését képekké formálni, és csak remélni tudom, hogy ez helyenként sikerült is.”- vallja maga a mester.
Pályája elejétől Gyémánt László munkáit egyaránt jellemzi az oldottabb festésmód és a naturálisan precíz ecsetkezelés. Pályafutását a Csernus Tibor által kezdeményezett Magyar Szürrealisták csoportjában kezdte. Lírai hiperrealista, historizáló, és ugyanakkor romantikus művész is. Számos alkotása található hazai és külföldi múzeumokban.

 KI

Galéria

1kép